Hirdetés

A Manhunt 2 ideiglenesen felfüggesztve!

|

A Rockstart sosem kellett félteni: erőszak és akció mindig jócskán volt az igen jól kitalált játékaikban. Most azonban ellenük is világméretű akció bontakozott ki a még meg nem jelent Manhunt 2 kapcsán.

Hirdetés

A Rockstart rengeteg szervezet támadta, bizonyos országokban betiltották a játékot, máshol csak "Csak felnőtteknek" besorolást kapott. A cég tehát úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti a játék megjelenésére tett erőfeszítéseit, magyarán a projectet "pause üzemmódba" teszi, amíg megvizsgálják, milyen lépéseket tehetnek. A sajtóközlemény szó szerint így fogalmaz: " A Take 2 ideiglenesen felfüggesztette a Manhunt 2 Wii és Playstation változatainak terjesztésére szolgáló terveit addig, amíg alaposan megvizsgálják, milyen opciói vannak a cégnek a BBFC és az ESRB nemrég hozott döntéseivel szemben."
A cég vezetői hozzátették, hogy változatlanul a játék mögött állnak, és a tiltások helyett jobban hisznek a felvilágosításban: el kell mondani, meg kell mutatni a szülőknek, hogy milyen a játék, hogy maguk dönthessék el, meg akarják-e venni gyermeküknek vagy sem. Emellett úgy vélik, hogy a játék, amely a horror-kategória új tagjának készül nem rémesebb, mint más horrorjátékok, amelyek különösebb gond nélkül megjelenhetnek.
A Manhunt 2 Saga tehát tovább folytatódik...


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)