Hirdetés

Mario + Rabbids Kingdom Battle - felfedezős akciójátékot kapunk ősszel

|

Gyakorlatilag minden kiszivárgott a Mario + Rabbids Kingdom Battle kapcsán, melyben a Mario franchise karakterei keverednek a Ubisoft nyulaival.

Hirdetés

Nem először hallunk már arról, hogy a Ubisoft és a Nintendo szoros partnerségre lépnek, de most már kár lenne tagadni. Felkerült a netre egy prezentáció, amiben még a marketingterv is szerepel.

A Mario + Rabbids Kingdom Battle egy "őrült harcolós kalandjáték" lesz Nintendo Switchre, körülbelül 20 órás játékidővel. Nyolc különböző, egyedi karaktert irányíthatunk, melyek közül négyet (Mario, Luigi, Peach és Yoshi) a Nintendo ad, a további négy pedig egy-egy ezeknek a karaktereknek öltöztettett nyúl. A hercegnőt nem kell megmenteni, mint mindenkinek, neki is lesz fegyvere.A leírás szerint 35% szól a felfedezésről, 65%-ban pedig körökre osztott harcokban vehetünk részt, akár kooperatívan is, egyszerre maximum 2-en. Beépítik a Mario játékok elemeit a csatákba, így használhatunk például csöveket is.

A tervek szerint az E3-on akarták leleplezni, júliusban megnyerni a médiát és a játékosokat, augusztusban pedig, a megjelenés előtt tolni, ahogy csak lehet. Hát, nem pont így jött össze.

Egyébként csak mellékesen mondom, de a Snowdrop motort használja - azt, amit a The Division is.

Baj, ha én ezt jobban várom, mint a Super Mario Odysseyt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)