Hirdetés

Leigazolták a Halo 4 íróját az új Mass Effecthez

|

Chris Schlerf már egy éve a BioWare-nek dolgozik, eddig azonban nem beszélhetett minderről. Master Chief után újabb sci-fi ikonnal játszhat. Vagy inkább alkothat egy teljesen újat.

Hirdetés

Egy blogposztban mutatta be a BioWare annak a csapatnak néhány vezető beosztásban dolgozó tagját, akik a következő Mass Effect-játékon dolgoznak. Sokan közülük már régóta a stúdió munkatársai, de volt köztük egy viszonylag friss igazolás is. Chrish Schlerf érkezését egészen eddig kellett titokban tartani.

Schlerf egy éve igazolt a Mass Effect-csapathoz, korábban a Halo franchise-t a Bungie-tól átvevő 343 Industries-t erősítette. Ennek kapcsán pedig a játékvilág egyik ikonikus karaktere köré kerített történetet, amikor a Halo 4 írója volt.

Emberünk úgy nyilatkozott, ő maga is hatalmas rajongója a szériának, ezért tavaly november óta úgy érezte, mintha mindennap karácsony lenne. Csak eddig nem mesélhetett senkinek az új ajándékairól. "Mindennap valami újat fedezek fel, az univerzum egy új sarkában kezdhetek el játszani. Mindig legalább három lépéssel előre kell gondolkodnom, hogy ez vajon hová visz minket? És hogyan viszonyul az eredeti trilógia eseményihez?"

Schlerf korábban húsz évig főként színpadi darabokat írt, de azt mondta, nem okozott neki nagy gondot a médiumváltás, módszerének sajátossága miatt. "Én alapvetően karaktereket írok. Mindig azt tartom fejben, mi motiválja a karaktereimet, és milyen történeteket mesélhetek el rajtuk keresztül, amivel a befogadók is azonosulhatnak. Egyfajta tükröt szeretnék eléjük tartani, hogy ne csak ott üljenek a kis foteljukban" - mondta.

Mit vártok, jó lesz a következő Mass Effect sztorija? Biztató az új író személye?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)