Hirdetés

Még márciusban új videojátékos műsorral jelentkezhet az Xbox

|

Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett, de bizonyos részleteket elvileg már ismerünk.

Hirdetés

Nemrég picit felpörögtek az események a Microsoft háza táján, hiszen kiderült, hogy a ZeniMax felvásárlásának köszönhetően a Bethesda több izgalmas játékát is elérhetjük az Xbox Game Pass kínálatában. Sőt, lehet, hogy hamarosan a jövőben érkező Xbox-játékok kapcsán is némileg okosabbak leszünk, ugyanis több forrás alapján is készülhet valamilyen bulival a Microsoft, és elvileg nem is kell rá túl sokat várni már.

Hirdetés

A Windows Central arról számolt be, hogy a Microsoft tervez valamiféle videojátékos műsort március 26-ra, és nem kizárt, hogy a 2021-ben érkező Xbox-játékok is szerepet kapnak ezen a bemutatón, sőt még az is lehet, hogy később érkező címek is feltűnnek majd. Sajnos hivatalos információkkal nem igazán rendelkezünk az állítólagos eseményt illetően, így előfordulhat, hogy nem is a játékokon lesz a hangsúly, így az ezekkel kapcsolatos bejelentések inkább csak extraként kerülnek be a bemutatóba.

Korábban egyébként a belsős információkkal foglalkozó Paul Thurrott arról írt a Twitteren, hogy március 23-án tart egy videojátékos műsort a Microsoft, és nagyon úgy tűnik, hogy ugyanarról a buliról van szó, amiről a Windows Central is hírt adott. Nem tudni, melyik dátum lehet közelebb a valósághoz, mindenesetre érdemes lehet arra számítani, hogy hamarosan újdonságok érkeznek a redmondi vállalat háza tájáról.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)