Hirdetés

Megerősítették, MMO lesz a Bungie következő játéka

|

A 2011-es Game Developers Conference keretein belül derült ki, hogy a Bungie kipróbálja magát az MMO-k világában is.

Hirdetés

Hetek óta kering a pletyka a világhálón - mint utóbb kiderült, nem minden alap nélkül -, miszerint a Bungie következő játéka MMO-lesz.



Aki egy picit is figyelt a tavalyi GDC-n elhangzottakra, talán emlékezhet még a bestseller író Joseph Staten (Ő felel az összes Halo játék átvezető mozijainak szkriptjéért.) költői kérdésére: "Nem lenne nagyszerű, ha egy olyan világot teremtenénk, ami mindig elérhető lenne számotokra?" Nem kell Quantico-ban végzett kódfejtőnek lennünk ahhoz, hogy kiolvassuk szavaiból, a Bungie már akkor kacérkodott egy perzisztens világ gondolatával.



Az idei GDC-n David Aldridge, a Halo: Reach hálózati kódját író csapatot vezető mérnök előadása alatt kijelentette, hogy a WoW in Space címen emlegetett állítólagos MMO címe nem WoW in Space. Hivatalos bejelentésnek ez még kevés ugyan, de megerősítésnek megteszi. Nagy úgy fest tehát a helyzet, hogy az a multiplatform franchise, aminek megalkotására tízéves együttműködési megállapodást kötött a Bungie és az Activision egy MMO formájában lát majd napvilágot.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)