Hirdetés

Megjelent az első 8K/60fps-es PlayStation 5 játék

|

Ne ezért rohanjatok azonban egyből 8K-s tévét vásárolni.

Hirdetés

A The Touryst többeknek ismerős lehet már, hiszen a játék 2019-ben megjelent Nintendo Switchre, 2020-ban pedig Xbox konzolokra is. Most végre PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is megérkezett, az utóbbi konzolóra pedig egyből 8K/60fps kombóval - gyakorlatilag ez az első konzoljáték, ami képes ekkora képfrissítés mellett ilyen natív felbontásra. 

Ehhez persze az is kell, hogy a The Touryst látványvilága végtelenül egyszerű, letisztult legyen, illetve a PS5 egyes specifikációi is hozzájárultak ehhez az eredményhez.

Hirdetés

Digital Foundry alábbi videója részletesen bemutatja, hogy a játék tényleg képes a 8K/60fps-re, így fut stabilan, ugyanakkor szomorú meglepetés fogja érni azon keveseket, akik már most rendelkeznek egy 8K-s tévével. A The Touryst ugyanis ezeken is "csak" 4K-s felbontással fog megjelenni. Hogyan lehetséges mindez?

Nos, a megfejtés egészen egyszerűen annyi, hogy valójában a PlayStation 5 még nem képes 8K-s képet továbbküldeni a kijelzőnek (hiába szerepel egyébként a konzol dobozán is a 8K-s jelzés). Szükség lesz a későbbiekben majd egy szoftveres frissítésre ahhoz, hogy ez a funkció is elérhetővé váljon, de a patch érkezéséig senki se számítson 8K-s képre - ehhez egyébként a Eurogamer értesülései szerint csak egy minimális frissítésre van szükséges, nem nagy dolog az egész.

Persze így is érezhető azért egy "sima" 4K-s tévén is, hogy még tisztább az elénk táruló kép, de az igazán nagy durranás az lesz majd, ha a Sony leveszi a szoftveres béklyót a konzolokról - ez várhatóan akkor lesz esedékes, ha elterjedtebbé válnak a 8K-s kijelzők.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)