Hirdetés

Megjött a WRC 10 első játékmenet bemutatója, gyönyörűek a horvátországi utak

|

A Nacon végre megmutatta a nagyvilágnak, hogy milyen is lesz a WRC 10 futás közben, és egyelőre nincs okunk panaszra.

Hirdetés

Néhány hónap múlva érkezik a WRC 10, ami egy fontos mérföldköve lesz a versenyzős sorozatnak. A fejlesztők mindent beleadnak, és vissza is hoznak régi klasszikusokat az új tartalmak mellett. A lényeg persze a horvátországi verseny lesz, ahol az időjárástól meggyötört aszfaltot koptathatjuk. A szűkös, göröngyös utakon fontos, hogy irányítás alatt tartsuk a járgányunkat a folyamatos gyorsulás közben.

Hirdetés

A WRC 10-ben ugyanakkor lesz 19 történelmi esemény is, melyek visszarepítenek minket a bajnokság legemlékezetesebb időszakaira. Visszatérhetünk majd például az Acropolis Rally helyszíneire, de a Rallye Sanremo is szeretettel várja a nosztalgiázni vágyókat. A klasszikus pályákhoz klasszikus verdákat is kapunk, így a 20 ikonikus járgány is visszatér az új epizódban.

A WRC 10 megjelenése szeptember 2-án várható PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re. A Nintendo Switch-es verzió valamikor az év későbbi szakaszában érkezik majd. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)