Hirdetés

Megnyugtató hírek jöttek a Wonder Woman játékkal kapcsolatban

|

A Warner Bros. legutóbbi kijelentései miatt a játékvilág már le is mondott a Wonder Womanről, de a kiadó képviselője gyorsan helyre tette a dolgot.

Hirdetés

A Warner Bros. videojátékokkal foglalkozó részlege ijesztő irányt vett. Nemrég ugyanis a cég elnöke, David Zaslav azt nyilatkozta a befektetőknek, hogy a jövőben szeretnének a nagyobb franchise-okból szolgáltatásalapú címeket építeni, hogy a játékosok több időt tölthessenek szeretett világaikban. Na meg persze egyáltalán nem mellékesen, hogy minden pénzüket elverjék rájuk.

A reakcióval kapcsolatban nem kell találgatni: a befektetők nyilván már a bónuszaikat számolgatják, a műfaj szerelmesei pedig már el is temették a Warner jövőjét.

Hirdetés

Az amerikai IGN azonban feltett pár kérdést a Warner képviselőjének, már csak azért is, mivel készül náluk egy Wonder Woman játék. A WW projekttel kapcsolatban fel is bukkant egy álláshirdetés, ami arra utalt, hogy ebből is szolgáltatást akarnak építeni. A helyzet szerencsére egy picit jobb, mint hittük.

Így szólt ugyanis a hivatalos válasz: 

"A Wonder Woman egy egyszereplős akció-kaland, ami egy dinamikus, nyílt világban játszódik. Mindenki átélheti majd benne Diana életének egy részét, ami egy eredeti sztori lesz a DC univerzum világában, és tartalmazni fogja majd a Nemesis rendszert is. A Wonder Womant nem szolgáltatás alapú játéknak tervezzük."

A WW-t az a Monolith Productions fejleszti, akiknek a Middle-earth-játékokat is köszönhettük anno. A Nemesis rendszert is onnan hozzák át, aminek köszönhetően egyre komolyabb riválisokkal kell majd szembenéznünk. Mondjuk a Shadow of War körül is voltak mikrotranzakciós botrányok, de egyelőre nincs más választásunk, mint hinni a Warner szóvivőjének.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)