Hirdetés

Megtudtuk, milyen hosszú kalandra számíthatunk az Alan Wake 2-ben

|

Több részlet is kiderült a Summer Game Festet követő fejlesztői Q&A során.

Hirdetés

A nyár eleji konferenciadömping első nagyobb eseménye a Summer Game Fest volt, ami több meglepetést is tartogatott, illetve számos már bejelentett játékot is itt láthattunk először mozgásban. Ilyen volt az  Alan Wake 2 is, amelynek október 17-ei megjelenése több szempontból is különleges lesz. A konferenciát követőleg a Remedy Entertainment kommunikációs igazgatója, Thomas Puha tartott egy nagyjából 30 perces zártkörű bemutató, ahol még több információt kaphattak a sajtó képviselői a játékról, elsősorban a prezentációt követő csoportos kérdezz-feleleknek köszönhetően.

Megerősítést nyert többek között az, miszerint az Alan Wake 2 átfedésben áll majd a Remedy korábbi játékának, a Controlnak a világával. Azt azonban, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog megvalósulni, egyenlőre nem kívánta kommentálni az igazgató. 

Hirdetés

Megtudtuk még azt is, hogy a két játszható karakter mellett, a nyomozás is kiemelt szerepet kap a játékmenet során. A két főszereplő egyébként saját önálló történettel rendelkezik majd.

A kérdezz-felelek talán egyik legjobban várt része az volt, amikor a játék hosszáról kérdezték az igazgatót. Puha szerint játékostól függően nagyjából 20 órányi tartalomra számíthatunk, ami természetesen emelkedhet, hiszen számos tartalom kerülhet még a kalandba a megjelenés napjáig.

Ez kifejezetten jó hír, főleg azért, mert a játék nem a szokásos 70 dolláros árazással érkezik a digitális boltok polcaira

Ti hosszabb kalandot vártatok, vagy ennyire számítottatok az árak tükrében?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)