Hirdetés

Megvan a 2012-es QuakeCon dátuma

|

Fegyvert csőre tölteni, Doom lemezt beizzítani, belépőkártyát fényesre csiszolni: hölgyeim és uraim, jön a 2012-es QuakeCon!

Hirdetés

Megannyi zaklatott és a várakozástól elcsigázott újságírói, valamint rajongói szempár szegeződik az iD Software 2012-es QuakeCon rendezvényére, remélve pár elszórt információmorzsát a készülődő Doom 4-ről.

Az iD Software számára nem végződött éppen problémamentesen a tavalyi év, tekintve a Rage megjelenését követő technikai bakikat, melyek hatalmas elégedetlenséget és John Carmack ezer fajta módon való megtitulálását vonták maguk után.

Az augusztus 2-től 5-ig tartó összejövetelen talán erről is szó lesz, hiszen Carmack nagyszabású beszédet tart majd, ráadásul itt lesz Észak-Amerika legnagyobb LAN partija is, ahogyan az évről-évre lenni szokott. Azt már csak legvadabb álmaimban merem feltételezni, hogy a csapat szót ejt a Doom 4-ről is, neadjisten' még mozgóképet is láthatunk esetleg belőle. Tekintve, hogy az iD Software a ZeniMax égisze alá tartozik, a kínálatban megtekinthetőek lesznek a Bethesda játékai is, de ha hardverekre fájna éppen a látogatók foga, akkor olyan gyártók hozzák el legújabb fejlesztéseiket, mint a Cooler Master, az NVidia vagy éppen az Intel, de rajtuk kívül még számos név képviselteti magát.

A helyszín továbbra is a Dallasban található Hilton Anatole Hotel, melynek egy szobájáért 154 dollárt kell leszámolnunk, ha a rendezvényen szeretnénk tölteni az éjszakát.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)