Hirdetés

Megvan a Call of Duty 5 fejlesztője

|

Igaz, még meg sem jelent a modern hadviselés felé forduló 4. felvonás, de már ki is derült, ki munkálkodik majd a vélhetően csak konzolra érkező folytatáson.

Hirdetés

A Medal of Honor: Allied Assault-ot fejlesztő csapat disszidensei néhány éve megalapították az Infinity Ward-ot, melynek kötelékében elkészítették nekünk a valaha készült legintenzívebb 2. világháborús összecsapásokba bepillantást engedő Call of Duty-t. A kiegészítőt, majd a második részt követően kisebb pihenő következett, s csak ezután vágtak bele a modernebb vizekre evező 4. epizódba. (A harmadik rész pc-n sajnos nem tette tiszteletét)
Miután a srácok érthető okokból nem vállalták az évente megjelenő folytatásokkal járó lélekölő rohamtempót, a következő egyezségre jutottak kiadójukkal. Minden páratlan számú epizódot, illetve a konzolos változatot más csapat készít, így a fejlesztőknek több idejük jut a minőségi munkára.
A konzolos Callo of Duty 2: Big Red One-nal már bizonyított Treyarch kapta a feladatot, hogy ötrészessé bővítse a szériát. Arról sajnos még nem esett szó, hogy mely platformokon tervezik kiadni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)