Hirdetés

Megvan, hogy mikor árulják el a Diablo 4 első szezonjának részleteit

|

A Blizzard bejelentett egy livestreamet, amit érdemes lesz követniük a rajongóknak.

Hirdetés

Miközben folyamatosan dőlnek meg a rekordok a Diablo 4-ben (valakinek például csak 15 másodperc kellett ahhoz, hogy legyőzze az egyik legerősebb bossot), a Blizzard azon van, hogy azoknak is legyen mit csinálniuk, akik már nem találnak kihívást a nagy sikerű játékban. Nemrég ugyan érkezett egy hatalmas frissítés, amely könnyebbé tette a fejlődést, de ez csak kikövezte az utat az új tartalmaknak.

Azt maga a Diablo IV fejlesztését felügyelő Rod Fergusson erősítette meg múltkor, hogy minden szezonhoz új karaktert kell létrehoznunk, azt viszont nem árulta el, hogy mikor jön az első Season. 

Hirdetés

A Blizzard a hibatalos honlapján leplezte le, hogy július 6-án, csütörtökön, hazai idő szerint 20:00-tól tartani fognak egy livestreamet, amelyben a fejlesztők mesélnek két játékukról. A műsor elején szóba kerülnek a Diablo Immortals újdonságai (például az érkező új kaszt), majd bejelentik a Diablo 4 első szezonját, valamint ismertetik, hogy milyen további update-ekkel készülnek a közeljövőben. Érdemes lesz élőben követni az eseményeket, mint a stream végén lehetőség lesz kérdezni a fejlesztőktől. 

Akkor se essetek kétségbe, ha nem tudtok ott lenni, mi be fogunk számolni a lényegről. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)