Hirdetés

Menekülnek a fejlesztők a Sony stúdióitól

|

A mai nap folyamán két kulcsember is bejelentette távozását, és bár két különböző stúdiónál dolgoztak, mindkét stúdió a Sony kötelékébe tartozik. Mi állhat a háttérben?

Hirdetés

Érdekes, hogy gyakorlatilag percek teltek el a két egymástól független bejelentés között. A God of War 3 igazgatója és az InFamous: Second Son vezető tervezője is egy napon jelentette be, hogy elhagyja a stúdiót, amelynél addig dolgozott.

A God of War sorozatot jegyző Sony Santa Monicának egyébként sem megy annyira jól a szekér, de nem tudjuk, hogy ez közrejátszott-e Stig Asmussen döntésében. Az SCEA egy nagyon rövid közleményben tudatta, hogy a fejlesztő már valóban elhagyta a stúdiót, de további részleteket nem tudhattunk meg sem arról, hogy miért döntött így, sem arról, hogy hol folytatja tovább.

Nem sokkal ezelőtt Jaime Griesemer, az InFamous: Second Son vezető tervezőjének egy tweetjéből értesültünk arról, hogy bár izgatott a játék fogadtatása miatt, annak befejezése óta már nem a Sucker Punch-nál dolgozik. Okokat ő sem közölt, de nazt állította, hogy nem akar beszélni róla.

Reméljük, hogy hamar megtalálják azt a munkahelyet, ahol folytatni szeretnék, és bízunk abban is, hogy mind a Sony Santa Monica, mind a Sucker Punch megmarad és elhozza azokat a minőségi játékokat, amikért a PlayStation-felhasználók élnek-halnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)