Hirdetés

MI által generált tartalom van egy játékban? A Valve nem engedi a Steamen megjelenni

|

Nem akarnak szerzői jogi botrányokat, inkább minden olyat tiltanak, amiből esetlegesen probléma lehet.

Hirdetés

Az összes kreatív területen hódít a mesterséges intelligencia, az íróktól a grafikusokon át a zeneszerzőkig rengetegen használják a a generatív algoritmusokat, hogy több órányi munkát spóroljanak meg. Vannak, akik csak időszakosan vetnek be ilyen trükköket, és placeholdernek használják az MI által generált anyagokat, amiket aztán idővel sajátra cserélnek, ha már látják működés közben a dolgot.

Így tett az a fejlesztő is, aki a Steamre töltötte fel játéka első változatát, ami még elég egyértelműen MI-által generált elemeket tartalmazott, amiket később szeretett volna a maga általurajzolt grafikára cserélni, a Valve azonban már az első körben kigáncsolta a projektet.

Hirdetés

A piactér üzemeltetője e-mailben tájékoztatta az alkotót, hogy az MI-által készített tartalom látszólag jogvédett, harmadik fél által birtokolt alapanyagból táplálkozik. Ennek értelmében hacsak nem tudja a készítő bizonyítani, hogy kizárólag olyan asset-eken képezte a modellt, amelyek jogait teljesen birtokolja, akkor ezeket el kell távolítani.

Erre egyetlen lehetőséget kapott a Valve-től, mielőtt újra feltölti a játékot. Az alkotó javított a grafikai elemeken, így nem volt egyértelmű az MI munkája, de a Valve másodjára is visszadobta a projektet, ugyanerre hivatkozva.

A Valve-nél a jelek szerint nincs még hivatalos protokoll az ilyen esetek kezelésére, mert több olyan játék is található a Steamen, ami konkrétan említi a mesterséges intelligenciát. Mindenesetre ez az eset intő jel lehet azon fejlesztők számára, akik hasonlóval próbálkoznának.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)