Hirdetés

Microsoft - menjen el Bill Gates is!

|

A részvényesek közül páran örülnének, ha Bill Gates végleg elköszönne a Microsofttól Ballmerrel együtt.

Hirdetés

A Reuters magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a Microsoft húsz legbefolyásosabb részvényeséből három Bill Gates távozását követeli. Ezen három részvényes tulajdoni hányada  együttesen 5% körül van, így semmiképp sem a többség akaratáról beszélünk, különösképpen ha figyelembe vesszük, hogy maga Bill Gates egyedül 4.5%-al rendelkezik.

A befektetők Steve Ballmer távozása láttán kaptak vérszemet, és szerintük most kellene megszabadulni Gates-től is, hogy végre véget érjen a Microsoft tetszhalott állapota. A részvényesek szerint Gates fogja vissza a Microsoftot az igazán innovatív megoldásoktól és azoktól az új stratégiáktól, amelyek igazán erős versenyzővé tehetnék a céget a mai piacon, de azt is nehezményezik, hogy túl nagy befolyással bír a cégen belül, így valószínűleg Ballmer utódja is olyan személy lesz, akit ő támogat. Bár, ha emlékeztek, felröppentek olyan pletykák is, miszerint a Ford vezérigazgatója érkezik majd erre a posztra.

Ezeken felül az is szúrja a részvényesek szemét, hogy a nyilvánvaló hatalma ellenére Gates mostanában inkább jótékonykodik, ami bár szép dolog, de így mégis elhanyagolja a céges teendőket.

Szerintetek is mennie kell Bill Gates-nek? 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)