Hirdetés

A Microsoft szerint a Sony jó munkát végzett

|

A Microsoft egyik jól ismert arca, Phil Spencer egy interjúban mesélt a konkurenciáról, és meglepően szépeket mondott.

Hirdetés

Az OXM-nek adott interjújában Phil Spencer beszélt a Nintendo és a Sony konzoljairól és játékairól. Első körben a nagy N-t véleményezte. „A Nintendo sikerének a kulcsa a szerintem – és tudom, hogy sokan vitatják ezt – a saját játékai. A saját stúdióik és címeik viszik előre a céget, és a platformjuk tulajdonképpen csak kiszolgálja a játékokat – természetesen jó értelemben.”

Phil példaképpen a Killer Instinct újjászületését hozta fel. Ahogy a verekedős játék esetében, úgy a Nintendo ikonikus címeinél is azonnal érzik az emberek a kapcsolatot a világgal. Miután megdicsérte a Nintendo exkluzív címeit, a Sony felé fordult. „Nagyon tisztelem, hogy új és kreatív dolgokra koncentrálnak, mint például a Beyond vagy a Heavy Rain, elkötelezettek maradnak a címeik felé, akkor is, ha azok nem produkálnak több 10 milliós eladásokat.” Miután kifejezte csodálatát a cég elkötelezettsége iránt, megemlítette az új konzolt is. „Remek munkát végeztek a PS4-gyel. Amikor a bejelentésre gondolok, eszembe jut, hogy mennyire vásárló központúak voltak, és megmaradtak annál a képnél, amit kialakítottak a konzol számára.”

Amikor az Xbox One került szóba, elárulta, hogy komoly gondok merültek fel a startnál, ezért eshetett meg, hogy az eredetileg bejelentett 21 régióból csak 13 kaphatott az új konzolból. Több probléma is akadt a 8 kimaradt piaccal, aminek megoldásán folyamatosan dolgoznak, és szeretnék, hogy mindenki mielőbb hozzájuthasson saját Xbox One gépéhez.

Mit szóltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)