Hirdetés

Minden jósággal megpakolt kiadást kapott a Two Point Hospital konzolokon

|

A Two Point Hospital: JUMBO Edition az alapjáték mellett kiegészítőket és tárgycsomagokat is tartalmaz.

Hirdetés

Elég nagy sikert aratott a 2018-ban megjelent Two Point Hospital, ami valójában az 1997-es Theme Hospital szellemi örököse, így saját korházunkat menedzselhetjük benne, és mindenféle furcsa betegséggel jelentkező pácienst láthatunk el. Tavaly konzolokra is megjelent a játék, ám időközben érkezett egy olyan kiadás, ami kifejezetten jó vétel lehet azoknak, akik még nem vásárolták meg a kalandot.

Megérkezett az elég beszédes nevű Two Point Hospital: JUMBO Edition konzolokra, amit megvásárolva nemcsak az alapjátékot, hanem ráadásként még négy kiegészítőt, illetve két tárgycsomagot is megkapunk.

Hirdetés

A pakkban lévő kiegészítések között megtalálható a Bigfoot, a Pebberley Island, a Close Encounters, valamint az Off the Grid, de extraként miénk még a Retro Items Pack és a Exhibition Items Pack is, ha a vásárlás mellett döntünk.

Egyébként a sima konzolos verzió megvásárlásával sem csak az alapjátékot kapjuk meg, de az alábbi táblázat segíthet megérteni, miért is éri meg megvásárolni az új kiadást.

A Two Point Hospital: JUMBO Edition PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen elérhető, de azoknak sem kell csüggedniük, akik nem vágynak az új csomagra, hiszen egyúttal érkezett a játékhoz egy új frissítés is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)