Hirdetés

A munka ünnepe: játékok, amikben imádtunk dolgozni

|

A munka ünnepén összegyűjtöttünk néhányat azokból a videojátékokból, amelyekben a világ leigázása vagy épp megmentése mellett bizony a kétkezi munka is fontos szerepet kapott.

Hirdetés

Ez a cikk már akkor is végtelenül hosszúra nyúlna, ha csak az összes valódi munkával kapcsolatos szimulátort fel akarnánk sorolni, úgyhogy ettől most engedelmetekkel eltekintünk, és más oldalról közelítjük meg a témát. Az alábbi (tényleg nagyon szubjektív) listában akadnak majd olyan játékok, amelyeknek a hétköznapi robotolás áll a középpontjában, és olyanok is, amelyekben csak egy-egy mellékküldetés erejéig kellett bepiszkolnunk a kezünket, egy dolog azonban közös bennük: rengeteg időt öltünk abba, hogy a lehető legjobb munkát végezzük.

Job Simulator

Ha az összes traktoros, favágós, menedzselős mókát nem is vesszük sorra, a virtuális valóságban játszható Job Simulator értelemszerűen nem maradhatott le a listáról. Mert hát mi másra is vágyhatna az ember mikor hazaér a munkából, mint hogy fejére húzza a VR headsetet és tovább süsse a burgert vagy javítsa a kocsikat ebben a jövőben játszódó, de teljesen valósághű játékban. Ez tipikusan az a VR játék, amit nem érdemes kihagyni.

Papers, please!

Szintén egy kötelező címről beszélünk, ezúttal azonban a munka árny oldala az, amit alaposan megismerhetünk. A Papers, please! főszereplője egy határőr, aki a kommunista Arstotzkába érkezők papírjait ellenőrzi. A határátlépők között akadnak egyszerű látogatók, a háború alatt szétszakított családok, de kémek és körözött bűnözők is, és csak rajtunk múlik, kit engedünk be az országba és kit fordítunk vissza. Az egész játék persze ennél jóval mélyebb, de nem akarjuk lelőni a poént, mert ezt tényleg mindenkinek át kell élni.

Shenmue - melózzunk a kikötőben

Rengeteg sandbox és kalandjátékban akad olyan mellékküldetés, amely valamilyen munkavégzésről szól, ezeknek talán egyik első mérföldköve volt az 1999-es Shenmue, amely akkor korát erőteljesen meghaladó komplexitással szórakoztatta a játékost. A főhős számtalan tennivalói között ugyanis a munka is helyet kapott, így a helyi kikötőben targoncasofőrként kellett dolgozunk, ráadásul ez nem is opcionális feladat volt, Ryo Hazukinak be kellett épülnie a helyi melósok közé, és az így keresett pénz sem jött rosszul a mindennapi élethez.

Overcooked - a pokol konyhájában is urak vagyunk

Ha a legjobb kanapé-coop játékot keressük, akkor az Overcooked egészen biztosan rajta lesz azon a listán, nem mellesleg a csapatmunkára is erősen ránevel, és bár szimulátornak nem nevezhető, hamar megtanít tisztelni azt a munkát, amit az éttermek konyhai személyzete végez. Pedig ott nincs láva, vagy csúszkáló jégpálya, és száguldó kamionokon sem kell hamburgert sütni, de a stressz ettől még adott. Na ezt érezni fogjuk itt is.

Watch Dogs 2 - Driver SF

A Watch Dogs 2 főleg azért olyan csodálatos, mert nagyon figyeltek a készítők arra, hogy minden illeszkedjen a világba. A Driver SF (aminek neve egyébként egy nem túl diszkrét utalás a szintén Ubisoft-féle Driver: San Franciscóra) az Uber játékbeli megfelelője: beülünk egy kocsiba, megnyitjuk az appot, választunk egy utast, aztán elvisszük A-ból B-be. Ezt megcsavarták egy kicsit, 18 olyan fuvar került be, amiknek története van: az egyikben egy angolul nem beszélő, kínai ingatlanügynök száll be mellénk, egy másikban egy merész trükkökből tartalmat gyártó videós lesz a társunk, egy harmadik során pedig egy baseball játékost kell felkutatnunk, aki kocsmázik valahol a stadion közelében. Szóval ezek igazából inkább járműves missziók, mint taxis feladatok, de egy kicsit mindkettő. Ha elfogytak a küldetések, random generált útvonalak nyílnak meg, melyekkel követőket és pénzt gyűjthetünk.

Grand Theft Auto: Chinatown Wars - drogkereskedelem

Oké, a drogkereskedelmet munkának nevezni talán kicsit erős, de mivel a GTA-ban ez külön karrierlehetőség volt, komoly figyelmet igényelt, így most nézzétek el ez a fogalomzavart. Egyébként is, a drogkereskedő alapvetően munkaként tekint erre, ne bolygassuk. A kézikonzolos és mobilos Chinatown Warban több olyan dolog van, ami a sorozat számozott részeiben nincs, de az egyik, amit simán átemelhetnének, a drogkereskedelem. A bevezető misszió után nem kötelező vele foglalkozni, viszont órákat lehet eltölteni azzal, hogy figyeljük, épp mire van kereslet és mit szerezhetünk meg olcsón (e-mailben is kapunk értesítéseket), majd így próbálunk extra bevételhez jutni. Egyfajta tőzsdézés ez, ha úgy tetszik. Néha előfordul, hogy razziába futunk, ami még izgalmasabbá teszi az egészet.

A Grand Theft Auto sorozatban egyébként mindig is fontos szerepet kaptak a különböző fusi munkák, amikkel egy kis mellékeshez juthattunk, a különböző achievementekről nem is beszélve. A taxizás mellett felcsaphattunk mentősnek, tűzoltónak vagy akár rendőrnek is, hogy egy kicsit jobb hellyé tegyük a várost, amit egyébként megpróbálunk az uralmunk alá vonni.

Star Wars: The Old Republic - Old Scars

A Jedi Knight sztorija során rengeteg hatalmas háborúban vehetünk részt, de parancsnokként könnyű elfelejteni a jedi lét lényegét: segíteni másoknak. A Shadow of Raven során meglátogatjuk Rishit, ahol öreg mesterünk szelleme megkér néhány alapvetően nagyon egyszerű dologra. Vinni kell gyógyszert a betegeknek, hiszen van itt egy hajó tele gyógycsomagokkal. Van szerelő gyakorlatunk és a galaxis legjobb asztomech droidja is rendelkezésünkre áll, így megjavíthatjuk az eső ellen védő terelőket, hogy az emberek a monszun évszakban is dolgozhassanak, jobb ételük legyen. Aztán rendet tehetünk az utcán is, az ott rohadó törmeléket a bandaháborúk idejéből könnyebben takarítjuk el az Erő segítségével. Az ilyen munka tényleg nemesít, érdemes belevágni. 

Nektek van kedvenc játékotok vagy küldetésetek, ami a munkára van kihegyezve? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)