Hirdetés

Nagy bejelentést hozhat az idei QuakeCon

|

A koreai korhatár-besorolásért felelős bizottság pletykálkodott egy kicsit.

Hirdetés

Az id Software számos kultikus szériát teremtett meg: a Wolfenstein, a Doom és a Quake is nekik köszönhető, az előbbi kettő pedig már megkapta a neki kijáró gondoskodást. A Wolfensteint a Machine Games emelte új szintre, a Doom pedig az Eternallal ment a mennybe az id Software-nek köszönhetően. Temérdek rajongó vár rá, hogy a Bethesda a Quake esetében is varázsoljon valamit, hiszen a legutóbbi teljes értékű epizód a 2017-es Quake Champions volt, és az sem nyerte el a közönség tetszését.

Idén visszatér a QuakeCon, augusztus 10. és 13. között feszülten fogjuk figyelni a híreket, hogy bejelentenek-e egy-két újdonságot, az egyik meglepetést pedig már most sikerült lelőni.

Hirdetés

Az eseményen jelenthetik be a Quake II Remasteredet, legalábbis a koreai korhatár-besorolásért felelős bizottság honlapja ezt a projektet listázta. Ugyanígy történt a Quake remaster esetében is, amivel a vállalat a széria 25. születésnapját koronázta meg 2021-ben: először a koreai szervezetnél bukkant fel, majd megtörtént a hivatalos leleplezés. A történelem ismétli önmagát.

Az első rész felújított változatához hasonlóan ez sem egy teljes remake lesz, hanem egy kicsinosított és kibővített verzió, valószínűleg továbbfejlesztett modellekkel és fényekkel, 4K felbontással és hasonlókkal. 

Egyébként az NVIDIA-hoz tartozó Lightspeed Studios 2019-ben a ray-tracing technológiát használva már újraálmodta az id Software klasszikus lövöldéjét, a Quake II RTX-et bárki ingyen játszhatja a Steamen keresztül, viszont csak három pályát tartalmaz (a kiemelt kép is ebből van). 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)