Hirdetés

Napi büntetés: ebben a játékban falvakkal randizunk

|

Azoknak szól a Doki Doki Ragnarok, akik azt hiszik, hogy már nem tud nekik újat mutatni a randijátékok műfaja.

Hirdetés

Elképzelhető, hogy nem mindenki találkozott még ilyesmivel, de egyáltalán nem számítanak új keletűnek az ún. randijátékok, amelyek - mint azt nyilván laikusként is sejteni lehet - elég sokféle igénynek próbálnak megfelelni. Akadnak olyan címek, amelyek az égadta világon semmilyen határt nem akarnak átlépni, és persze olyanok is, amelyek nehezen illeszthetők bele a jelenleg érvényben lévő korhatár-besorolási gyakorlatok bármelyikébe. Magyarán nem muszáj beérnünk plátói, esetleg egy szemérmes csókban kicsúcsosodó kapcsolattal.

És persze születnek olyan alkotások is, amelyek nem a megszokott opciókat kínálják, már ami a potenciális partnereket illeti, elég csak a galambos Hatoful Boyfriendre gondolni. Ugyanebbe a halmazba sorolható a PC-n már elérhető, ám június 1-jén mobilokra, első körben iOS-re is megérkező Doki Doki Ragnarok.

Hirdetés

A szóban forgó alkotás vikinges visual novel és randiszimulátor egyben, amiben szó szerint flörtölnünk kell azzal a településsel, amit ki akarunk fosztani. És persze mi más bizonyítaná ékesebben perzselő szerelmünket, mint hogy lángokban áll az összes ház?

Több viking karakter közül választhattok (még a hangjukat is be lehet állítani), amennyiben érdekelnek benneteket az unortodox románcok. További jó hír, hogy felfedezésre váró térképből sem csak egy akad. Mire vártok még? Ha jól látom, amott egy szemrevaló mezőváros kelleti magát.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)