Hirdetés

Napi büntetés: így állj bosszút interaktívan a szörnyű 2020-as éven

|

Sokan vannak, akik legszívesebben már hónapokkal ezelőtt befejezték volna az idei balszerencsés évet és míg erre sajnos nincs lehetőség, valaki most előállt egy elfogadható alternatívával.

Hirdetés

Az egész világ tűkön ülve várja az év végét, de nem csak a Cyberpunk 2077 megjelenése miatt, hanem azért is, mert mostanra már gyakorlatilag mindenki egyetért abban, hogy a 2020-as év az utóbbi évtizedek egyik legrosszabjaként vonul majd be a történelemkönyvekbe és egyszerűen nem lehet elég gyorsan vége. A koronavírus miatt most ugyan nem könnyű olyan elfoglaltságot választani, ami lerövidíti a várakozást, de egy vitathatatlanul tehetséges indie fejlesztő kreatívan oldotta meg a problémát.

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a Poop On 2020 Simulator című játék, amely egy rémesen egyszerű koncepcióval szórakoztatja a nagyérdeműt: annyi ürülékkel dobálhatjuk meg a 2020-as évet jelképező feliratot, amennyivel csak szeretnénk, aztán pedig vizelettel moshatjuk le az alkotásunkat. A játék 2 dollárba (vagyis nagyjából 600 forintba) kerül, amiért cserébe néhány nem túl ügyesen elrejtett titkot, achievementeket és audiókommentárt is kapunk, szóval senki sem mondhatja, hogy nem éri meg az árát a csomag.

Hirdetés

Nyilván mindenki látja, hogy amit a Poop On 2020 Simulator kínál, az még véletlenül sem mondható a szofisztikáltnak, de talán egyetérthetünk abban, hogy egy ilyen megpróbáltatásokkal teli évben még egy ilyen szégyentelenül bugyuta poén is rendkívül szórakoztató tud lenni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)