Hirdetés

NBA 2K Playgrounds 2 teszt - játéktermi élmény otthonra

|

A tavaly megjelent NBA Playgrounds kicsit szebb és bővített kiadása a hibái ellenére is felidézi a klasszikus árkád kosárjátékok hangulatát és szórakoztató atmoszféráját.

Hirdetés

Igazi hiánypótló alkotás a Saber Interactive legújabb játéka. Ha a tavaly megjelent első NBA Playgrounds játékot nem számítjuk, több mint tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy lehetőségünk legyen minőségi árkád kosárlabda-játékkal játszani.

Hirdetés

Már az első Playgrounds is többnyire pozitív fogadtatásban részesült, ezért a fejlesztőcsapat úgy döntött, hogy javítanak a grafikán, kicsit több lehetőséget pakolnak a játékba, és egy évvel később piacra dobják a folytatást. Még közel sem biztos, hogy egy új utcai kosaras árkádjátékfranchise van születőben, de mivel a '90-es és a 2000-es éveket uraló NBA Jam és az NBA Street sorozatok hosszú évek óta szünetelnek, a játékosbázisra és a rajongókra való odafigyeléssel, a játék további bővítésével és javításával van esélye a Saber Interactive-nak betölteni ezt a piaci rést.

A pálya felett 3 méterrel

A 2017-es Playgrounds megjelenése igazi meglepetés volt az árkád sportjátékok és a kosárlabda rajongói számára. Legnagyobb hibái közt emlegették viszont, hogy a kosarasok között alig lehetett érezni a különbséget, illetve nagyon sokan hiányolták a változatosabb játékmódok lehetőségét. A Saber Interactive hallgatott a konstruktív kritikákra, és mindkét említett területen sokkal többet hozzátett a játékhoz. Azt természetesnek vehetjük, hogy egyes sportolók kinézetre jól megkülönböztethetőek legyenek, a grafikai motorral pedig kiváló munkát végeztek - a rajzfilmfigurákra emlékeztető játékosok könnyen felismerhetők és egyediek lettek. A karikatúraszerű szupersztárok mutatósak, és látványosan mozognak, a finomhangolt képességrendszernek köszönhetően pedig már a pályán felmutatott teljesítményben is érezhető a különbség egy fürge irányító és egy lomhább, magas ember között. Összesen nyolc képességhez párosul számszerűsített érték, a fizikai értékeket a sebesség és az állóképesség mutatja. Támadásban a tripladobásra, a kétpontosok szerzésére (ide tartozik a hagyományos tempódobás és a ziccer is), valamint zsákolásra építhetünk. Védekezésnél pedig labdalopás (vagyis steal)-, a blokkolás- és a lepattanózás-értékek a mérvadók. Hagyományosabb stílusban is játszhatunk, vagyis a kettő a kettő elleni meccsek során rengeteget passzolgatunk, és megpróbáljuk elsüllyeszteni dobásainkat az üres helyzetekben.

Sokkal izgalmasabb viszont az az őrület, amit az igazi Playgrounds játékstílus képvisel. Látványosan törhetünk a gyűrű felé jól zsákoló játékosainkkal, osztogathatjuk az alley-oopokat és a dupla alley-oopokat, illetve annyit cselezhetünk, amennyit szusszal bírnak az embereink. Sem a támadó, sem pedig a védekező oldalon nem elvárt a tiszta játék, bármikor elővehetjük a könyökölést, amivel lerázhatjuk magunkról a védőt, illetve kiüthetjük a másikat egy sikeres labdaszerzés érdekében. A Playgroundsban nincsenek faltok és büntetődobások sem, bátran kísérletezhetünk a piszkos trükkökkel, viszont a könyökölés viszonylag sokat leszív az állóképességet jelölő csíkból, így egy sikertelen próbálkozás után könnyen lemaradhatunk a védőről, illetve akár egy üres dobást is téglaként engedhetünk el egészen közelről is.

Izgalmas játékelem még a Lottery Pick Ball mechanika is. Ha egymást követően sikeresen hajtunk végre különböző trükköket, dobásokat vagy védekezőelemeket, akkor csapatunk különleges bónuszban részesül egy időre. Gyorsabban szaladhatunk, sikeresebbek lesznek a dobásaink, vagy éppen az ellenfelet fagyasztjuk le, valamint tesszük kicsit lomhábbá a mozdulataikat. Érdemes ezeket maradéktalanul kihasználni, mert egy jó Lotteryvel könnyen eldönthetünk egy meccset. A játékba egyébként egy Tutorial fület is pakoltak a fejlesztők, ahol minden egyes mozdulat pontosan le van írva, és grafikusan ábrázolták is, hogy mit kell tennünk bizonyos szituációkban. Kicsit hiányoltam, hogy itt nem lehet próbálkozni az egyes játékelemek gyakorlásával, viszont a sima Exhibition-meccsek alapvetően elég rövidek és pörgősek, így végső soron van módunk edzeni, amíg bele nem vágunk a kicsit több kihívással kecsegtető egyéb játékmódokba. A különböző dobások, befejezések és zsákolások sikere pedig nemcsak a már említett számszerűsített értékektől függ, hanem az időzítésen is múlik, amelyet egy felugró csúszka jelöl. Ha pedig nem figyelünk eléggé, simán mellédobhatjuk a triplát Steph Curryvel, de elbaltázhatjuk a zsákolást Vince Carterrel is. Ez ellenkező esetben is igaz, tehát próbálkozhatunk nehezebb dobásokkal ügyetlenebb játékosokat használva, ám ilyenkor alapból rosszabbak az esélyeink az értékekhez igazodóan nehezebb időzítésből adódóan.

A kártyagyűjtögetés szezonja

A tavalyi kiadáshoz képest még több lehetőségünk van arra, hogy a lehető legtöbbet kihozzunk a kettő a kettő elenni árkád kosárlabdából. Az említett Exhibition-mód mellett az NBA Season játékmódban kiválaszthatunk egy csapatot, amellyel egy naptári éven keresztül játszunk. Ez persze nem a hagyományos, 82 meccses alapszakaszt és a rájátszást jelenti, hanem egy sokkal dinamikusabb és gyorsabb módot. A Playgrounds 2 alapszakaszában 14 mérkőzést játszunk, ezt követően a legjobb nyolc csapat jut a rájátszásba. Itt egy párharcon belül két meccsen kell diadalmaskodni a továbbjutáshoz, majd később a döntő megnyeréséhez. A szezon során rengeteg tapasztalati pontot gyűjthetünk, ha pedig megnyerjük a bajnokságot, egy különleges jutalomjátékost kapunk. Az NBA Season-módban egyszerre három bajnokságot menthetünk el, de egy szezon teljesítése mindössze néhány órát vesz igénybe, így elég gyorsan megválhatunk egy befejezett bajnokság mentésétől.

Ahogy pedig az első Playgroundsban is megismerhettük, ezúttal is kártyák formájában gyűjtögethetjük a játékosainkat és a kiegészítő tárgyakat. Alapvetően viszonylag sok kosaras elérhető már az első indítás után, ugyanakkor azokat is fejlesztenünk kell, hogy jobb értékeléseket kapjanak, és hasznosabbak, hatékonyabbak legyenek a pályán. Ezt tapasztalati pontokkal tehetjük meg, amelyeket nem osztogat a játék túl bőkezűen, emiatt elég sok játékórába fog telni, mire megszerezzük kedvenc játékosaink legjobb verzióját. A kártyák alapszinten bronz értékelésűek, ezt fejleszthetjük tovább ezüstté, arannyá, végül pedig gyémánttá. Minden játékosnál megnézhetjük a gyűjteményünkben, milyen feladatokat kell teljesítenünk a tapasztalati pontokért, így aki szereti az efféle kihívásokat, az garantáltan jól fog szórakozni. A kosarasokat és a kiegészítőket különböző kártyacsomagok megvásárlásával is megszerezhetjük, ahogy pedig sajnos már az NBA 2K sorozatból megismerhettük, bőven van lehetőségünk valódi pénzt is költeni az úgynevezett Golden Bucks fizetőeszközre. Ezekért csak kozmetikai tárgyakat kapunk, a játékoscsomagok fizetőeszközét, Baller Buckst kizárólag játékkal gyűjthetünk - szerencsére egész jó ütemben.

Barátokkal minden szórakoztatóbb

Az NBA Season-módban is van lehetőségünk offline és online multiplayerre, de aki kompetitívebb meccsekre vágyik, megpróbálkozhat a Playgrounds Championship bajnokságban is. Itt több játékmódban vehetünk részt online mérkőzéseken, és küzdhetjük feljebb magunkat a különböző ranglistákon. Létezik még egy tripladobóverseny is, de ez tényleg csak arra jó, hogy gyakoroljuk dobásaink jó időzítését, egyébként elég hamar unalmassá válik. Összességében az NBA 2K Playgrounds 2 roppant szórakoztató árkád kosárjáték, de még izgalmasabb volna, ha több játékmódban játszhatnánk, és teljesen kigyomlálnák belőle a mikrotranzakciós lehetőségeket.

NBA 2K Playgrounds 2
Sokat fejlődött az elődhöz képest, de még van hova javulnia a sorozatnak.
Ami tetszett
  • Kiváló, rajzfilmszerű grafika
  • Szórakoztató mozdulatok
  • Könnyen megtanulható irányítás
Ami nem tetszett
  • Hosszadalmas fejlődési rendszer
  • Mikrotranzakciók
  • Kevés játékmód
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)