Hirdetés

NBA 2K12 - három kosárlabda-félisten a borítón.

|

Vajon ki lehet az a 3 félisten, akit emlegettem? LeBron, Kobe és mondjuk Dwayne?

Hirdetés

Nem, nem, IGAZI kosárlabda legendákról beszélek, olyanokról, akik visszavonultak már - Magic Johnson, Michael Jordan és Larry Bird.

Sajnos nem abban a korban éltünk, amikor ezek a héroszok játszottak, bár én még láttam őket, a maiak közül egyik sem olyan jó, mint ők voltak - ez persze magánvélemény.

A három új, stilizált borító a PS3-as és az Xbox360-as verziókhoz lesz elérhető limitált ideig. Mindezt azért találták ki, hogy megünnepeljék az NBA 2K11 hihetetlen sikerét, a játék 20 díjat nyert és több, mint 5 millió példányban adták el.  

Jason Argent, a 2K Sports marketing alelnöke a következőket nyilatkozta. "Tavaly visszahoztuk a parkettára Michael Jordant - nagy húzás volt. itt azonban nem akarunk megállni. 'Őlégiességével' megállapodtunk egy több éves szerződéssel, így visszatér a játékba két másik ikonikus legendával együtt (Magic Johnson - LA Lakers és Larry Bird - Boston Celtics). Az új borítók az NBA legnagyobbjait reprezentálják majd."

Az új borítók is azt jelzik, hogy az 2K Sports elkötelezett amellett, hogy a rajongók más generációk kosárlabda-élményeit is megkaphassák régi, legendás atléták segítségével. 

A játék PlayStation 3, PlayStation 2, Xbox 360, Wii, PSP és Windows PC formátumokra jelenik majd meg október hetedikén.

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)