Hirdetés

Negyvenedik születésnapját ünnepli az internet

|

Pontosan negyven évvel ezelőtt tesztelték először sikeresen az internet előfutáraként kikiáltott hálózatot, mely kezdetleges adatforgalomra volt képes.

Hirdetés

1969 szeptemberében kötötték össze azt a két ős-számítógépet, melyek képesek voltak hálón belüli kommunikálásra egymással, adatcsomagokkal. Igaz, a véglegesítésre nagyjából rá két hónappal került sor, tehát tulajdonképpen onnan számítható az internetezés hőskora, melyben az ARPANET elnevezésű rendszernek igen sokat köszönhetünk.

Alapvetően a későbbi internet ötletét már jóval korábban, 1962-ben felvetették, akkor még a hidegháború hatására, szigorúan katonai célzattal. A terv szerint olyan, egymástól független hálózatot kellett volna kiépíteni, mely még egy esetleges nukleáris csapás esetén is sérthetetlen marad.

Így végül a nagy áttörést 1969 hozta meg, ugyanis ekkor sikerült az első próbálkozás, amikor kettő, két egymástól különálló számítógép egy alig három méteres kábelen tudott kommunikálni, s az év végére már négy felsőoktatási intézmény is a hálózat részévé vált. Az első e-mail ennél is később, 1971-ben jelent meg, míg a korszerűsítések 1973-ig tartottak.
A nyolcvanas években megváltozott a protokoll, ekkor mutatták be a TCP/IP szabványt, s a szinte kizárólagos militaritását is ekkor veszítette el a korai internet.

A mostanihoz hasonló végleges formát 1989-ben nyerte el, a World Wide Web (www) elnevezéssel, Tim Berners Lee-nek köszönhetően. Ekkor a legnépszerűbb böngészőprogram a Mosaic elnevezést kapta, melynek egyes sematikus részei a mai napig megtalálhatóak például az IE-ben is.

1994-től az addig laikusok érdeklődése is beindult, s tulajdonképpen innen számítható a gyors térhódítás is: az internet elnevezéssel büszkélkedő rendszer 1997-re a fejlett országokban már kezdte kinőni magát, így talán nem meglepő, hogy mára a netezők száma elérte az 1.5 milliárd főt világszerte.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)