Hirdetés

Nemsokára megérkeznek a Tom Clancy's Ghost Recon Breakpointba az MI által irányított csapattársak

|

Így végre egy olyan funkcióval bővülhet a játék, amit sokan már a megjelenéskor szívesen fogadtak volna.

Hirdetés

A Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands egy egészen korrekt kaland lett, aminek így sikerült is maga köré gyűjtenie egy stabil játékostábort. Sajnos a folytatás, vagyis a Breakpoint esetében már eléggé mellélőtt a Ubisoft, de a stúdió szerencsére igyekszik helyrerakni a dolgokat.

Hirdetés

Értelemszerűen a Breakpoint akkor nyújtja a legjobb élményt, ha pajtásainkkal együtt kommandózhatunk a pályán, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor remek megoldás lehet az is, hogy az MI által irányított botokkal töltsük fel a csapatot. Sajnos ez a funkció jelenleg még nincs benne a játékban, azonban a fejlesztők nemrég beszámoltak arról, hogy a tervek szerint a 2.1.0-s frissítéssel együtt ez a funkció is debütálni fog.

Egyébként a patch további hibajavításokat és kisebb újításokat is hoz majd, és ugyan pontos megjelenési dátumot még nem kapott, a csapat úgy számol, hogy valamikor július közepe táján már bekerülnek az újdonságok, szóval remélhetőleg tényleg nem kell sokat várnunk rájuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)