Hirdetés

NGP, a játékfejlesztők álma

|

A Sony régebbi konzoljai bár szép sikereket arattak, de a fejlesztők nem rajongtak értük.

Hirdetés

Úgy látszik az NGP jövőbeni megjelenésével gyökeresen meg fog változni ez a helyzet.

Maga a Sony úgy kezdte el népszerűsíteni az új konzolt, hogy a fejlett irányítási lehetőségeknek és az egyéb funkcióknak köszönhetően totálisan megváltoztatja majd a "játszási szokásokat" az NGP. Az Eurogamernek nyilatkozók szerint a Sony végre hallgatott a fejlesztőkre, és az NGP a játék-készítők álma. Az is a fejlesztők kívánsága volt, hogy a PS3-as játékokat könnyen lehessen konvertálni NGP-re - a Sony ezt is teljesítette.

Első évben NGP-re a core játékok érkeznek majd, a második évben nyílik majd ki a kínálat core és teen, azaz tinédzsereknek szóló)  irányba - jóval több játékost szeretnének az NGP-vel befogni, mint amennyit a PSP-vel sikerült.

A fejlesztőeszközök könnyű használatát támasztja alá az a tény, hogy amíg egy PS3 fejlesztőkészlet összerakása és elindítása 3 óra, addig az NGP esetében ez csupán 20 perc.

Bizonyos kimelt fejlesztők már egy éve használták az NGP fejlesztőeszközeit, de a végleges GPU-k csak most érkeznek ki a cégekhez. Ehhez tartozik a hír, hogy az Eurogamer szerint egyszerre hat érintést ismer fel az NGP multi-touch érintőpanelja

A Sony más hírekkel ellentétben ragaszkodik ahhoz, hogy ne jöjjön ki teljesen egyforma játék PS3-ra és NGP-re, hiszen legyen annak a játékosnak indoka, hogy megvegye az NGP címet is - a Sony elképzelései szerint legyen interaktivitás a két hasonló cím között "NGP-only" fícsörökkel a hordozható konzolon.

Állítólag a Sony nagyon támogatja a közösségi játékfejlesztést is, így várhatóak lesznek kamerákat és Augmented reality-t használó játékok is.

Belső forrásokra hivatkozva az Eurogamer szerint nem egyszerre jelenik meg a sima és a 3G-s NGP - egy belső bemtuatón a Wi-Fi verzió 2011-re, míg a 3G 2011 ünnepi szezonra volt jelezve.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)