Hirdetés

NHL 20 - battle royale móddal erősít az idei rész

|

Kiderült, ki kerül végül a borítóra, valamint pár érdekes infót is megosztottak velünk.

Az idei EA Playen nem jutott idő az NHL 20-ra, de ez persze korántsem jelenti azt, hogy ebben az évben ne jelenne meg az EA Sports jéghokis sorozatának következő epizódja. Las Vegasban, az NHL Awards gálán leplezték le az új részt. 

Most végre megtudhattuk, hogy Auston Matthews, a Toronto Maple Leafs centere kerül az NHL 20 borítójára, maga a játék pedig szeptember 13-án fog megjelenni PlayStation 4-re és Xbox One-ra - a PC és a Nintendo Switch tehát idén is kimarad a célplatformok sorából. A Deluxe Edition és az Ultimate Edition előrendelői azonban már három nappal korábban, szeptember 10-én pályára léphetnek.

Fontos változásnak ígérkezik a Real Player Motion (RPM) technológia fejlesztése, a Signature Shots funkció, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a legnagyobb NHL sztárok teljesen egyedi lövéstechnikákat kapnak. Még ennél is izgalmasabbnak tűnik a passzolás és korongszerzés módosítása: korábban ezekhez le kellett lassítani, most viszont egy sokkal gyorsabb, dinamikusabb megoldást ígérnek a fejlesztők. Én személy szerint nagyon örülök, hogy végre a kommentátorok terén is frissítenek: Eddie Olczyk és Doc Emerick megy a levesbe az egész NBC licenccsomaggal együtt, a helyüket pedig Ray Ferraro és James Cybulski veszi át - Ferraro a korábbi játékokban szakértőként szólalt meg. Ezentúl vendégek is beköszönnek majd a kommentátorok mellett, olyan hírességek szólalnak meg a játékban, mint Snoop Dogg, Will Ferrell, Drake, vagy Wayne Gretzky.

A legérdekesebb és kétségtelenül legfurább újításnak viszont mindenképp a battle royale játékmód ígérkezik (igen, jól olvastátok). Az Eliminator nevet kapó új mód két verzióban érkezik. A Ones változatban 81 játékos küzd meg egymással (nyilván nem egyszerre), tavalyi részből már ismert Ones mód szabályai szerint (egyszerre három játékos jégkorongozik "mindenki mindenki ellen" felállásban, egy kapura támadva) zajlik majd mindez, a kieső játékosok helyére pedig folyamatosan érkeznek majd az újak, míg végül a Hegylakó filmekhez hasonlóan "csak egy maradhat". A Threes változat ugyanez lesz pepitában, csak itt háromfős csapatok nyomhatják egymás ellen. 

Mindezeken felül új cuccokkal bővül a World Of Chel mód, a Hockey Ultimate Teambe bekerül a Squad Battles (hasonló megoldás lesz, mint amit a FIFA Ultimate Teamből már ismerhettek, tehát hírességek által összeállított csapatok ellen kell játszani), de arra továbbra se számítson senki sem, hogy tisztességes sztorimódot kapunk, valami olyat, mint ami a FIFA és Madden NFL játékoknak már része egy ideje. Ki tudja, talán az NHL 21-be már végre ez is belekerülhet. 

Ti várjátok az NHL 20 megjelenését? 

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)