Hirdetés

Nier: Automata teszt - androidnak lenni csudajó

|

Nem kell ismernünk az előző konzolgeneráció egyik kultjátékát ahhoz, hogy remekül szórakozzunk annak folytatásával, a minőségire sikeredett Nier: Automatával.

Hirdetés

Kevés játék van mostanában, ami úgy igazán megfog. A folytatások ugye általában rosszabbak, mint elődjeik, a nagy remake-láz pedig néha jól jön, ha egy kis nosztalgiára vágyom, de ahogy öregszem, azt veszem észre, hogy már nem nagyon vagyok hajlandó hajnalig nyüstölni egy játékot, csak mert annyira izgat, mi lesz a vége. Pedig a vérbeli RPG-rajongó sokszor ragad a monitor elé, ha egyszer valóban elvarázsolja egy elképzelt világ. Emlékszem, amikor a Nier kijött PS3-ra (és X360-ra) nehezen akaródzott belekezdenem. A néhai Cavia alkotása elég sok sebből vérzett, és csak nagy jóindulattal lehetett ezeket a JRPG-hagyományok tiszteletben tartásával magyarázni. Aztán egyszer csak beindult a történet, elkapott a hangulat, és hipp-hopp reggel 3 lett. Talán a Resonance of Fate volt még hasonló játék, már abból a szempontból, hogy mindkettő méltatlanul elfeledett erre nyugaton. Egyedi hangulat, csavaros - netalán érthetetlen - történet, bizarr karakterek, jól kitalált, de alig bemutatott világ jellemzi mindkét alkotást. Van is egy szűk rajongótábor, amely kapásból ezeket a címeket mondja, ha kedvenceiről kérdezik. Nos, nekik szól az új mese, amit ezúttal szerencsére jóval fogyaszthatóbb formában tálaltak.

Az emberiség mindenek felett

A Nier amúgy nem is új IP, hiszen bár lazán, de kapcsolódik a PS2 Drakengard szériájához. A klasszikus JRPG ötödik, azaz valódi befejezése után történt eseményekkel foglalkozik a Nier, és ennek a történetnek közvetlen folytatása az Automata. A sok, lazán kapcsolódó párhuzamos univerzum között nehéz kiismerni magunkat, de akit érdekel a lore, tonnányi olvasnivalót talál. Érdemes is kicsit foglalkozni a témával, hiszen csak így értékelhetjük a rengeteg apró utalást, kikacsintást. A Nier világa a mi kis Földünk, de sajnos nem éppen vidám hely. A Drakengard univerzumában történt manipulációk hatására az emberiség gyakorlatilag kihalt. A néhány túlélő a Holdon keresett menedéket, mivel a Nier során megismert pusztító járvány után még agresszív idegenek is megtámadták kicsiny sárgolyónkat. Van baj elég. Mivel valódi ember nagyon kevés maradt - ezt a témát járja körül a játék - harcolni sem nagyon akaródzik nekik, így inkább emberszabású androidokat küldenek harcba. Ezek a géplények azonban szinte teljesen emberszerűvé válnak, és néhányan nem átallják megkérdőjelezni a háború jogosságát. Az idegenek szintén gyáva lények lehetnek, mert ők sem állnak az első sorba. Maguk helyett értelmes gépezeteket küldenek a harctérre, de itt is beüt a krach: az évszázadok óta tartó háború közepette a masinák is öntudatra ébrednek. Az alapszitu tehát kellően bonyolult, és a Nier: Automata feszegeti is a kérdést rendesen: mit jelent élni?

Kettőbé or not kettőbé

Főhősünk 2B, egy szimpla harci android, aki félelmet nem ismerve száll harcba mióta világ a világ. Felettesei parancsát nem kérdőjelezi meg soha, érzelmek nem zavarják a küldetések teljesítése közben. Nem úgy társát, aki a hangzatos 9S névre hallgat, és amolyan filozófus őkelme. Vajon hajlandók-e mindent feláldozni egymásért ezek a nem is emberek? Lehet-e egyáltalán érzelmekről beszélni androidok esetében? Kettejük kapcsolatáról is szól ez a történet, és bizony zseniális a mese. Földünk már évezredek óta a gépek otthonaként szolgál, csak itt-ott akad néhány elszánt ellenálló, akik ugyan szintén androidok, de nem állnak közvetlenül a Föld Tanács fennhatósága alatt - kissé érthetetlen ugyan, de fogadjuk el. Bizonyára játékdizájneri döntésről van szó, de amúgy simán belepasszol ebbe a maximálisan bizarr helyzetbe. A viszonylag nyílt világban nagyjából szabadon bóklászhatunk majd, így jól megnézhetjük mi lesz a földünkből ötezer év múlva.

Az ellenállók mellett akadnak még békés robotok is, akik szintén belefásultak a háborúskodásba. Tőlük kapunk majd néhány extra mellékküldetést, ami hoz némi felüdülést két sztorimisszió között. Néhány e küldetések közül igencsak cinikus képet fest egy kegyetlen világról, de talán éppen emiatt hihető az egész. Ki az ellenség, és miért harcolunk mi itt egyáltalán? A Nier: Automata vérbeli JRPG, így többféle befejezést is kicsikarhatunk belőle: szám szerint huszonegyet, de ebből csak öt az "igazi", a többi amolyan poén. Azt gondolná az ember, hogy nem érdemes ennyiszer végigjátszani egy játékot, de higgyetek nekem: a második menet egy kicsit talán unalmas, de onnantól nagyon beindulnak a dolgok, és olyan dolgokra derül fény, hogy csak keressük az állunkat. Mindenképpen érdemes vesződni a játékkal, mert megérdemli, ráadásul a játékmenet is maximálisan élvezetes.

Harci tanga, tűsarkú, szamurájkard

A Bayonetta óta tudjuk, hogy a PaltinumGames grafikusai perverz állatok… akarom mondani a női nem nagy hódolói. Jelen tesztünk főhőse is nőnemű - már ha lehet androidoknál nemről beszélni -, és tőlem megkapta a megtisztelő "2017 legformásabb pixelpopója" díjat. Nem mintha lett volna időm a nagy kaszabolás közben ilyesmire, de azt olvastam (khm-khm), hogy öcsi is jár azért, ha tízszer bekukkantunk 2B lenge szoknyácskája alá. Egy vérbeli újságíró nem tesz ilyet, de akit esetleg nagyon zavar a ruhadarab, az jó ha tudja, hogy önmegsemmisítés után lerobban a kicsikéről. Na de a lényeg, hogy bár lelkében RPG, az Automata ízig-vérig akciójáték is. Az ellenségek lehet, hogy idétlenül néznek ki, de gyorsan behorpasztják bájos orcánkat, úgyhogy elő a reflexekkel!

Bőséges fegyverarzenál áll rendelkezésünkre móresre tanításukhoz, ráadásul van egy kis mikrobink is, aki különféle extrákkal támogat minket: mondjuk pajzsot von körénk, vagy pusztító lézernyalábbal hessegeti odébb a pimaszkodó fémszörnyetegeket. Bonyolultnak ugyan nem nevezhető a rendszer, de jól működik. Az RPG-jelleg is egyedi: mivel ugyebár nem emberek vagyunk, fejlődni is úgy tudunk, hogy mindenféle chipeket helyezünk magunkba. Extra XP, nagyobb esély a kritikus sebzésre, automata gyógyulás (ez mondjuk kötelező) és még számtalan ketyere segít majd utunk során. Ezeket a chipeket lehet tuningolni is, csak arra figyeljünk, hogy egy idő után elfogy a hely a memóriában. A bossharcok kifejezetten élvezetesek, nem mellesleg nagyon látványosak, és mint említettem, nem kell megsértődni, ha az első végigjátszás végén nincs meg a nagy katarzis; ez még csak a kezdet.

Technológia, te csodás!

Érdemes néhány információt közölnöm a Nier: Automata technikai oldaláról is, bár szerintem ez tipikusan az a játék, amelyben ez a rész nem annyira fontos. A grafika inkább stílusos, mint részletgazdag: közelről igencsak kopottas textúrákat látunk, de nagyon hozza a hangulatot. Elképesztően bizarr lényeket varázsoltak a képernyőkre a PlatinumGames grafikusai, nagy pacsit érdemelnek. A hangulatot pedig tökélyre viszi az egyszerűen zseniális soundtrack. Nagyon érdekes kis alkotás lett az Automata; nem való ugyan mindenkinek, de aki úgy dönt, hogy mégis belevág, jó ideig elszórakozik majd, az biztos. Aki pedig ismeri - és szereti - az előző részt, nyugodtan adjon hozzá a végső pontszámhoz még tízet, hiszen nagyon jó kis játékot kalapált össze a PlatinumGames.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

NieR: Automata
Furcsa mese sok tanulsággal, ilyesmit kérünk még.
Ami tetszett
  • Nagyszerű történet
  • Varázslatos zene
  • Egyszerű, de nagyszerű akció
Ami nem tetszett
  • Kissé kopottas grafika
  • Lomha kamera
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)