Hirdetés

Új kedvcsináló videóból ismerhetjük meg a Nioh 2 sztoriját

|

Lassan ismét visszatérhetünk a feudális Japánba, így elérkezett az idő, hogy megnézzük, miről is fog szólni az új kaland.

Hirdetés

Szinte már a küszöbön van a Nioh 2 megjelenése, ám még maradt egy kis időnk arra, hogy felkészüljünk a démonokkal és mindenféle veszéllyel teli utazásra. Ezúttal pedig nem azt nézhetjük meg, hogyan fog kaszabolni főhősünk, hanem azt, miről is szól maga a játék.

Hirdetés

A cselekmény középpontjában egy félvér démonvadász, Hideyoshi áll majd, akinek ereiben nemcsak emberi, hanem yokai vér is csörgedezik, így érthető módon nem igazán találja helyét az emberiség köreiben. Egy szörnyeteggel vívott harc során elveszti az irányítást a démoni ereje felett, de szerencsére a mágikus ereklyékkel, az úgynevezett Spirit Stone-okkal kereskedő Toukichiro enyhít a helyzeten.

El is indulnak hát közösen még több ilyen csecsebecsét felkutatni, ami persze nem lesz egyszerű dolog, hiszen a démoni erőknek szintén hasonló terveik vannak.

A történet részletei mellett arra is fény derült, hogy milyen extra tartalmakra számíthatunk a megjelenést követően. A jelenlegi tervek szerint összesen három nagyobb DLC fog érkezni, amelyek mind a játék cselekménye előtt játszódnak és többórányi kalandot tartogatnak a rajongóknak. Az első részhez megjelent extra tartalmakhoz hasonlóan ezek a pakkok is új fegyverekkel, harci képességekkel, valamint karakterekkel fogják bővíteni a játékot, illetve természetesen több fő- és mellékküldetést is kapunk.

A Nioh 2 március 13-án jelenik meg PlayStation 4-re. Ti megveszitek majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)