Hirdetés

Nyerő gépek a konzolpiacon

|

Novemberben még a leggyengébben teljesítő Sony is majdnem kétszer annyi PS3-at adott el, mint egy hónapja.

Hirdetés

A Wedbush Morgan korábbi adatai szerint novemberben körülbelül 1,4 milliárd dollárt termeltek volna a játékszoftverek, ami 5-7 százalékkal több az előző év megfelelő időszakában kalkulált bevételeknél. A szerény növekedés nemcsak azt jelzi, hogy a játékipar egyelőre jól bírja a pénzügyi világválságot. Ugyanilyen fontos, hogy a hálaadás napja 2007-ben november 22-ére, míg az idén 27-ére esett az Egyesült Államokban; arrafelé hagyományosan ilyenkor tör ki az ünnepi a bevásárlási láz, a 2008-as novemberi eredmény tehát sokkal jobb a tavalyinál. Összehasonlításképpen: a Nintendo Wii konzolokból 1,4 millió darab fogyott el az utolsó őszi hónapban, ám ebből 800 ezer darabot a hálaadás utáni hétvégén értékesítettek.

 

wii.jpg
 

 

Az NPD Group piackutató csütörtökön közzétett, legfrissebb jelentése szerint az amerikai videojáték-piac 10 százalékos növekedést produkált. Ez 2,9 milliárd dollárt jelent novemberre nézve, éves szinten pedig a hardver- és szoftverértékesítés együttesen elérte a 16 milliárd dollárt, ami 22 százalékkal több a 2007-es teljesítménynél. A játékszoftverek ezen belül 1,45 milliárdot hoztak (11 százalékos növekedés), a hardverekből 1,2 milliárd folyt be (10 százalék), a fennmaradó összeget pedig a kiegészítők eladásai termelték.

 

Tovább a teljes cikkhez >>>

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)