Hirdetés

Offline móddal próbálják menteni a kudarcba fulladt Payday 3-at

|

Nagyon sok mindent beígértek a fejlesztők, bár ezek egy részéről egyelőre nem tudni, pontosan mikor érkeznek majd.

Hirdetés

Nem is olyan régen történt, hogy arról adtunk hírt, soha nem látott mélységekbe ereszkedett a Payday 3 játékosainak száma. Nos, még egy hónap sem telt el azóta, de a helyzet továbbra is kiábrándító: jelen cikk írásának pillanatában, a SteamDB adatai alapján, alig 300 ember teng-leng a szervereken, ami édeskevés, tekintve, hogy a széria előző felvonását éppen 18 ezer játékos pörgeti.

Múltkor egyébként már arra is ígéretet tettek a fejlesztők, hogy egy veteránokból álló csapatot is ráállítanak majd arra, hogy kiemelt figyelmet fordítva a felhasználói visszajelzésekre megmentsék a kudarcba fulladt játékot, amit, nagyon úgy tűnik, offline móddal és számos egyéb újdonsággal próbálnának véghez vinni.

A lövöldéért felelős Starbreeze Studios ugyanis a minap bejelentette, hogy az Operation Medic Bag keretein belül érkezik egy lényegében offline mód a játékhoz, miközben ígéretet tettek arra, hogy a matchmaking folyamatán is javítanak majd. Ezeken felül lesznek még apróbb finomhangolások, illetve bekerül a gyors játékindítás, illetve a solo mód is.

Hirdetés

Utóbbi egyébként két fázisban érkezik majd: először az egyedül játszók megkerülhetik a matchmakinget, de egyelőre még továbbra is aktív internetkapcsolatra lesz szükségük a progresszióhoz és a különböző feloldható dolgokhoz is. A második fázisban pedig a cél az lenne, hogy a játék teljesen offline is játszható legyen, az előrehaladáshoz szükséges időnkénti kapcsolatot leszámítva.

Elmondták továbbá azt is, hogy a DLC-k árazását is mérlegelik majd, ami azért is lesz aktuális, mert ha minden jól megy, idén három kiegészítővel is készülnek a Payday 3-hoz, egy ingyenes rablással karöltve. A sokak által kritizált játékon belüli bolt témája most nem került elő, de annyit elmondtak, mindenképpen foglalkozni fognak majd a jövőben ezzel is.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Egész konkrét ígéretek ezek, az egyetlen gond csak az, hogy egyelőre nem tudni, pontosan mikor kerül majd sor ezek implementálásra. Az Operation Medic Bag-ben felsorolt funkciók és bővítések többsége ugyanis 2024-re van ígérve, de ennél konkrétabbat nem tudni igazából. Meglátjuk, hogy végül mi sül ki a hadműveletből, egy ilyen kilátástalan helyzetben tényleg számottevő változtatások kellenének ahhoz, hogy megmentsék a játékot - reméljük az imént említettek már elegendőek lesznek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)