Hirdetés

Origin vs. Steam: ez nem egy háború

|

Az EA két kulcsfigurája is azt mondta, hogy az Origin nem akar nekimenni a Steam-nek.

Hirdetés

"Nem hinném, hogy nekünk ki kellene őket hívni, hiszen erre semmi szükség." - mondta Peter Moore, az EA COO-ja (Chief Operating Officer), melyhez igen hasonlóan nyilatkozott Jens Uwe Intat, az EA európai vezetője, amikor elmondta, hogy "A Steam és az Origin nem háborúzik, mivel mindkettőnknek van elég hely a piacon, sőt, még másnak is bőven juthat belőle. Bárki beléphet a digitális disztribúció területére, akár a hagyományos kiskereskedők közül is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az így kialakuló versennyel leginkább a felhasználók (vásárlók) járnak jól, mert ez a piac egyébként sem egyszereplős. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy a Steam nem versenytárs, csupán úgy értem, hogy több ember van, mint amennyi Steam-et és Origin-t használ, ők pedig nyitott piacot képeznek."

Intat hozzátette, hogy a kiadók egyébként is egyszerre dolgoznak egymás mellett és egymás ellen, a többi céggel. Minden elsődleges előállító egyrészt partnerünk, amikor terjesztjük a terméküket, ugyanakkor konkurenciánk a saját szoftverükkel. Moore és Intat is elmondta, hogy az Origin egy olyan felület, melyen az EA közvetlenül érintkezhet a vásárlóival és ez az oka annak, hogy néhány játékukat kivonták a Steam-ről.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)