Hirdetés

Osiris: New Dawn - konzolokra is jön a No Man's Sky-t elfeledtető űrszimulátor

|

Az Osiris: New Dawn még Early Access formában is képes betölteni azt az űrt, amit a No Man's Sky hagyott maga után, ezért a sikeres PC-s indulást követően bejelentették, hogy újabb platformokra is bemutatkozik az ígéretes űrszimulátor.

Hirdetés

Nemrég korai hozzáféréssel elérhetővé vált az Osiris: New Dawn című űrszimulátor, amely már ezen a fejlettségi szinten is többet kínált, mint amit a sokat ígérő No Man's Sky nyújtani tudott a játékosoknak - és mindezt egy kétfős csapat, a Fenis Fire alkotta meg öt év alatt! 

A nem túl távoli jövőbe elkalauzoló projektet rendkívül jól fogadták a játékosok PC-n, ezért a stúdió örömmel jelentette be egy sajtóközleményben, hogy az Osiris: New Dawn Xbox One-ra (az ID@Xbox program keretében) és PlayStation 4-re is meg fog jelenni, várhatóan valamikor 2017 folyamán (ekkor jön a végleges PC-s változat is). Hogy az Osiris: New Dawn miket tartogat a túlélésre vágyóknak, abba az Early Access verzió launch trailerében kóstolhattok bele: 

Az Osiris: New Dawn koncepciójával egyébként meglehetősen elégedettek a PC-s felhasználók, hiszen bekerült a Steam Top 100-as listájába a játék és az értékelések is többnyire pozitívak. Hiába, valakinek a reflektorfény, valakinek a vizsgálat a jussa. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)