Hirdetés

Pass the Punch - a '80-as és '90-es évek rajzfilmjeit megidéző verekedős játékot készít a Sumo Digital

|

Senkit ne tévesszen meg a kinézet, a fejlesztők azt ígérik, hogy a játékban mélység és tartalom is akad majd bőven.

Hirdetés

A Sumo Digital ugyan rengeteg játék fejlesztésében vett már részt (olyanokban is mint a Team Sonic Racing vagy a Crackdown 3), de önálló címekben nemigen bővelkedik, a héten bejelentett Pass the Punch lesz ugyanis a második saját IP-je a fejlesztőknek.

Hirdetés

Elmondásuk szerint ezzel a beat 'em up játékkal a '80-as és '90-es évek rajzfilmjeinek hangulatát szerették volna elhozni a játékosoknak. Négy választható karakterrel harcolhatjuk majd végig a pályákat, akik természetesen eltérő képességek birtokában lesznek, az ellenfelek között pedig olyan elvetemült gonosztevőket találunk, mint "egy hiper-agresszív csípős szószos üveg" vagy a " túlontúl gyöngéd fagyi tölcsér".

A komolytalan környezet ellenére a fejlesztők komplex kombórendszert ígérnek. A történetnek co-op módban és egyedül is nekivághatunk, utóbbi esetben partnerünket egy AI vezérli majd, akivel még spécibb mozdulatokat hajthatunk végre, hogy eltegyük láb alól az ellent. A játék előreláthatólag az év vége felé érkezik majd, de pontos megjelenési dátumot még nem tudunk.

Nektek hogy tetszik a rajzfilmes hangulatú bunyózás?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)