Hirdetés

Past Cure - egy az Eredet ihlette lopakodós akciójáték készül

|

Egy Németországban dolgozó nemzetközi csapat első projektje a Past Cure, ami abban is kiemelkedik az átlagos akciójátékok közül, hogy a főszereplő álmainak világát elég izgalmasan vegyíti a valósággal.

Hirdetés

Kevés csapat beszél olyan nyíltan arról, milyen művészeti alkotások ihlették őket, mint a Berlinben működő Phantom 8 Studio tagjai. Elmondásuk szerint a Past Cure történetére nem kevés befolyással volt az Eredet című film, így a játékuk főszereplője is részben egy álomvilágban küzd majd.

Hirdetés

A játék nemrég kiadott előzetese a történetet mutatja be, így az alábbi videóban megismerkedhettek az emberkísérletek útján különleges képességeket szerző Iannel, aki most azokra vadászik, akik akarata ellenére szuperügynököt csináltak belőle. A főszereplőnek olyan képességek jutottak, mint mások gondolatainak manipulálása, vagy éppen a telekinézis, viszont minél többet használja ezeket, annál közelebb kerül hozzá, hogy megőrüljön. Úgyhogy a Past Cure során biztosan többször megkérdőjelezzük majd, hogy amit a képernyőn látunk, az tényleg megtörténik Iannel, vagy már hallucinál a főszereplő.

A valós és az álomvilág egyébként nem csak a realisztikus és a Superhotra hajazó látványvilág miatt különbözik egymástól. Míg Ian ébren van, főleg a lopakodáson és az akción lesz a hangsúly, addig az álmaiban egészen más lesz a játékmenet és fejtörők is - túlélőhorror-elemekre számíthatunk. A PC-s, Xbox One-os és PS4-es megjelenés idejét illetően még nincsenek infók, mindenesetre eddig izgalmasnak tűnik.

Nektek hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)