Hirdetés

PC-n is nagy sikert aratott a Death Stranding

|

Szép számokkal mutatta meg a PC-s közösség, mennyire örül Kojima játékának.

Hirdetés

Bár a Sony is lelkesen pakolgatja át korábbi exkluzívjait PlayStationről PC-re, a Death Stranding egy kicsit más: igaz, hogy a kiadó rendesen megtolta, gyakorlatilag sajátjának tekintette, és ideiglenesen csak PlayStation 4-re volt elérhető, a PC-s változatot már a 505 Games adta ki. 

Az eredetileg 2019-ben megjelent játék tavaly nyáron érkezett PC-re, és a közönség megmutatta, hogy van helye a platformon.

Hirdetés

A 505 Games anyavállalata, a Digital Bros nyilvánosságra hozta a tavaly évvégi pénzügyi jelentését, melyből kiderült, hogy a Death Stranding PC-n 2020 végéig több mint 27 millió dollárt termelt. Kojima játéka ezzel olyan, szintén a kiadóhoz tartozó megjelenéseket utasított maga mögé a platformon, mint Control, a Ghostrunner és még sok-sok egyéb cím.

A pénzügyi jelentésből még az is kiderült, hogy a 2020-as év első két félévében az előző év (2019) 48%-ához képest 85%-ra emelkedett a digitális eladások aránya, összességében pedig 2019-hez képest 2,3 millió dollárral kerestek többet 2020-ban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)