Hirdetés

Minden kiderült a Persona 5 bővített verziójáról, a Royalról

|

Ahogy arra már sok Persona rajongó számított, valóban jön a játék bővített verziója, ami egy raklapnyi új tartalmat csap hozzá az eredetihez.

Hirdetés

A Persona sorozat fejlesztőinek jó szokása, hogy egy újrakiadásban majdnem megkétszerezzék az alapjáték tartalmát. Így volt ez a Persona 3 FES-ben, a Persona 4 Goldenben, és így lesz ez most a Persona 5 Royalban is.

Hirdetés

A nyugati játékok szerelmeseinek talán furcsa lehet ez elsőre, de a Royal nem egy DLC lesz, hanem egy teljes árú új kiadás. Ez azért van így, mert az Atlus szokás szerint teljesen átrendezi a sztori egyes részeit, rengeteget változtat az alapjáték mechanikáin, és az élmény grafikai részét is rendesen felpiszkálják. Az új tartalmakat elnézve már készülhetünk is egy 200 órás kalandra.

Új karakter: Kasumi Yoshizawa

Az első teaser videóban látott karakter ugyanazon a tavaszon kezdi tanulmányait a Shujin akadémián, mint főszereplőnk, csak egy évfolyammal alatta. Kasumi több díjat is kapott ritmikus gimnasztikában nyújtott teljesítményéért, tehetségét pedig a metaverse-ben is megcsillogtatja majd. A karakter kifejezetten kedveli a főhőst, de nem ért egyet Phantom Thief csapat módszereivel és elveivel, így még nem tudni, hogy milyen kapcsolata lesz a csapatunkkal.

Új confidant: Takuto Maruki

Takuto a Shujin akadémia iskolai tanácsadója lesz, akit a Kamoshida incidens után alkalmazott az iskola. A diákok látszólag szeretik Takuto stílusát, és mi is új szövetségesre lelünk benne. A metaverse-ben jó hasznát vesszük majd okos tanácsainak.

Három extra hónap

Ugyan az eredeti verzióban a sztori december végénél nagyot ugrik előre, a Royalban úgy tűnik, hogy esélyünk lesz végigjátszani a téli szemeszter hónapjait is. Rengeteg valóvilágbeli eseményre és talán egy új dungeonre is számíthatunk. Az Atlus nem volt túlságosan bőbeszédű azzal kapcsolatban, hogy mivel fogják feltölteni az új játszható hónapokat.

A lenti képen látható karakter egyébként várhatóan Morgana emberi alakja lesz. Mi sem értjük, hogy hogy jön a képbe, de úgy tűnik, hogy a nem macska macska már tényleg nem macska.

Új diákélet és dungeon tartalom

A valóságban egy teljesen új, bejárható városrészt kapunk, méghozzá Kichijoji szomszédságát. Azt még nem tudni, hogy milyen üzletek és minijátékok várnak itt ránk, de azt igen, hogy itt is új kalandok kecsegtetnek. Kichijoji mellett több új randihelyszín is érkezik, mint például a helyi akvárium.

A lelkünk börtönének hőséges őrei, az ikrek is kijöhetnek a Velvet roomból, és elvihetjük őket randizni a valóságba is.

A játék dungeonjeiben új eseményekre és ellenfelekre számíthatunk, illetve a trailerben, mintha egy kötelet is láttunk volna, amivel a metaverse-ben közlekedhetünk. Az újdonságok hullámai Mementost is elérik, ami valószínűleg bővülni fog legalább egy új zónával.

A Persona 5 Royallal kapunk renget új karakter portrét a párbeszédekhez, egy teljesen új intro videót, selfie-zést a haverokkal, rengeteg új anime átvezetőt, fejlesztett kezelőfelületet, rengeteg QoL változtatást, harcrendszer fejlesztéseket, átdolgozott főellenfeleket, és rengeteg olyan tartalmat, amiket még be sem mutattak.

Mindezt a japánul tudó (és japán PS4 fiókkal rendelkező) rajongók már 2019. október 31-én élvezhetik. A játék angol verziója 2020-ban érkezik, de pontos megjelenési dátumot mi még nem kaptunk. A Persona 5 Royal PS4-exkluzív lesz, ami azt jelenti, hogy a nagyon pletykált switches projekt valószínűleg a még titokzatos P5S lesz.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)