Hirdetés

Persona 5 teszt - csalogassuk elő a bennünk élő tinit!

|

A Persona 5 egy olyan patinás JRPG, ami morális dilemmákban sem szűkölködik, és képes teljesen magával ragadni az embert.

Hirdetés

Fura egy alkotás jelen tesztünk alanya, nem vitás, és aki nem ismeri az amúgy híres sorozatot, eleinte csak kapkodja majd a fejét. Ahogy az lenni szokott, a Persona is egy amolyan spinoff, lazán kapcsolódik a Japánban nagy népszerűségnek örvendő Megami Tensei szériához. Ezeket a játékokat nem igazán forgalmazták mifelénk, így nem csoda, hogy a magyar játékosok többsége életében nem hallott még róluk. Szerencsére a Persona élvezeti faktorát nem veszélyezteti, ha semmit nem tudunk az anyasorozatról, sőt az 1996 óta megjelent részek ismerete sem kötelező. Vérbeli rajongók úgyis tudják, miről van szó, aki pedig csak most ismerkedik e nagyszerű stílussal, keresve sem találhatna jobb alanyt ehhez. A Persona játékok a Sony konzoljait "kedvelik", de egy-egy kisebb kitérőt kivéve PlayStation-exkluzív címekről beszélhetünk. A legújabb felvonásra jó sokat kellett várni, igazi folytatás 2009 óta nem érkezett. Idén azonban megvadultak a japán kiadók, és szinte mindegyik legendás cím kapott új generációs verziót, így járt a Persona is. Na de vajon érdemes volt várni? A válasz igen, sőt az Atlus megmutatta, hogyan lehet olyan játékot készíteni, amely hű marad ugyan a hagyományokhoz, megőrzi az ismerős stílusjegyeket, mégis simán helytáll a next-gen kategóriában.

Ál/Arc

A Persona védjegye ugye a különféle perszónák szereplése. Mindenki álarcot hord a hétköznapokban, ám valahol legbelül ott van az az énünk, amit nem szeretünk megmutatni senkinek. A Persona 5 - és a többi rész - főhősei tinédzserek, ami vidám felütés, de a játékok igen komoly morális dilemmákkal foglalkoznak, és bár vicces szituációkba keveredünk, a történet egy elég sötét mese. Ritkán varázsol el játék az első pillanattól kezdve, de a Persona 5 ilyen. A zseniális menürendszer ugyan nem forradalmi, de olyannyira stílusos és jellegzetes, hogy a szintén briliáns grafikával karöltve egy szempillantás alatt beszippant. Bár sosem voltam középiskolás Japánban, az Atlus teremtette Tokió tökéletesnek tűnik számomra. A technikai korlátok miatt ugyan nem szaladgálhatunk a nyílt utcákon, de kalapot emelek a fejlesztők előtt az általuk megidézett hangulat miatt. Még a - sajnos túl gyakran - látott töltőképernyők is ötletesek, szinte megbocsátja az ember, hogy ezek a pár másodperces intermezzók megszakítják a játékmenetet.

A narratíva szintén tökély közeli, az in medias res kezdés után kibontakozó történet végig izgalmas, lebilincselő. Igaz, néha vannak hullámvölgyek, a szereplők sem mindig viselkednek észszerűen, de az olyan furmányosságok, mint hogy simán összejöhetünk kedvenc tancsi néninkkel vagy a goth doktornővel, bőven kárpótolnak az üresjáratokért. Főhősünk egy igazi számkivetett, akit - igaztalanul - testi sértéssel vádolnak. A bíróság felfüggesztett büntetésre ítéli, és új iskolába küldi. Itt egy igazán ellengyógyszerész (antipatikus) tesitanár él kiskirályként, akivel gyorsan össze is akasztjuk a bajszunkat. Első barátunk a szintén renegát Ryuji lesz, aki első kézből tapasztalta meg, milyen következményekkel jár az iskola sztártanárával szemtelenkedni. Hamar kiderül, hogy hőseink különleges képességgel rendelkeznek: képesek az emberek tudatába behatolni, és ott huncutkodni. A Metaverse amolyan párhuzamos dimenzió, ahol szinte minden lehetséges. Nem nagyon akarom elmesélni a sztorit, így csak annyit erről a részről, hogy a Metaverse furcsaságait tökéletesen használták a fejlesztők. Nincs két egyforma labirintus, minden rossz arc markánsan különböző palotával rendelkezik, amelyeket igazi öröm felfedezni.

Darabokra törted a szívem

Mivel elég unalmas lenne a játék, ha csak arról szólna, hogyan illeszkedünk be új sulinkba, az Atlus egy nagyszerűen tálalt történet segítségével farag hősöket a hanyag tinikből. Első tanácsadónk egy beszélő macska lesz (mi más?), akivel akkor találkozunk, amikor először téblábolunk a Metaverse-ben. Morgana végig segít minket utunkon, és elmagyarázza, mire képes az ember fia, ha beszabadul egy másik ember tudatába. Ebbe a fura világba nem is léphet be akárki, csak a perszónahasználók kis csoportja. A perszónák a bennünk lakozó, valódi személyiségeink fizikai megtestesülései. Segítségükkel tudunk a Metaverse-ben varázsolni, harcolni. Főszereplőnk, Joker ebben is különleges, ő akár több perszónát is használhat egyszerre. Az eltorzult személyiségek egy palotát építenek maguknak, ahol ők a mindenható urak. Torz szemüvegen át látják saját magukat és a környezetükben lévő embereket. A perszónahasználók azonban képesek úgymond ellopni a szívüket, azaz szembesítik a tényekkel a galádot, aki ettől meghasonulhat magával. Nem árt azonban vigyázni, mert ha túl drasztikusan teszünk rendet valaki agyában, akkor a való világban is megőrül a delikvens. Mivel mi jólelkű gyerekek vagyunk, hamarosan egy titkos csoport vezéreként megyünk rendet rakni a világban, miközben arra is vigyáznunk kell, hogy a való életben le ne bukjunk. A szép lassan gyarapodó csoport minden tagja hasznos új képességeket hoz magával, amelyek egy része a Metaverse-ben jön jól, a többi pedig hétköznapi teendőinket könnyíti meg. A Persona 5 végigjátszása során ugyanis egyik legfontosabb dolgunk, hogy jól osszuk be az időnket. A Metaverse ugyan jó hely, de ahányszor odatévedünk, elmegy egy napunk, ráadásul minden palota kitakarítása határidőre megy. Suli után tudjuk főhősünk tulajdonságait fejleszteni, barátai kapcsolatainkat ápolni, a Metaverse-ben használható gyógyító és egyéb eszközöket eszkábálni, valamint új barátokat szerezni. Néha bosszantó, hogy amikor beindul a sztori, napok mennek el a semmibe, hogy aztán kapkodni kelljen a végén. Ezért nem árt jó előre felkészülni minden utazásra, és ha lehetséges - nem mindig az - egy menetben lenyomni az aktuális rosszfiút.

Persona non grata

Kellene néhány sort a harcrendszerről is írni, mert elég sokszor kerülünk slamasztikába. Arra sajnos nincs esély, hogy jól kivesézzem a témát, mert hat oldal sem lenne elég rá. A lényeg, hogy körökre osztott témáról beszélünk, tehát a reflexeink most pihenhetnek. Nem úgy a memóriánk. Minden leküzdendő árnylény tízféle (!) támadásra lehet érzékeny, immunis. Némelyik vissza is veri ostromunkat. Ráadásul az első csapás sokszor meghatározó lehet, nem szabad elhúzni több körön át a harcokat. Egy sima mezei mob is kiütheti főhősünket egy jól sikerült támadással, és akkor vége a dalnak, hiába van nálunk ezer gyógyital. Ha azonban sikerül megtalálni az ellenfelek gyenge pontját, akkor azok a földre kerülnek, mi pedig pénzt vagy tárgyakat követelhetünk tőlük, sőt akár be is sorozhatjuk a delikvenst. Eleinte ugyan nem lehet nálunk túl sok perszóna, de szerencsére lehetőség van a tömörítésre: két perszónából egy harmadikat készíthetünk, amely örökli mindkét szülő jobb tulajdonságait. E lehetőségek is egyre bővülnek a sztori előrehaladtával, így a végére már egyik szörnyeteg sem hozhat minket zavarba, hiszen mindenki ellen lesz egy nyerő támadásunk. Javaslom némi internetes segítség igénybe vételét, sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat, ha felkészülve megyünk palotákat takarítani. Persze akkor elmarad a felfedezés öröme, de higgyétek el, néha nagyon frusztráló tud lenni, amikor három-négy órányi munkánk tűnik el a semmibe egy jól irányzott átok miatt.

Én készültem

Nem is tudok igazán rosszat mondani a játékról, bár tény, hogy van egy-két bosszantó dolog. Egyrészt - talán a PS3 verzió miatt - nagyon kis területekkel operál, szinte minden helyszínre töltőképernyő vezet, ettől pedig szaggatottá válik a játékmenet. A harcrendszer, bár bonyolult, egy idő után unalmassá válik. A szinkron szódával elmegy, de van letölthető, ingyenes japán hangsáv. A zenék többnyire jól eltaláltak, hozzák a hangulatot. Akinek sok valódi pénze van, egy csomó ruhát letölthet a játékhoz, de ezeket igazán adhatták volna ingyen is. A Persona 5 rétegjáték ugyan, de annak szinte tökéletes; aki egy valóban jó JRPG-t keres, az megtalálhatja vele a számítását.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Persona 5
A többi japán stúdió vegyen nyugodtan példát az Atlusról.
Ami tetszett
  • Zseniális grafika, menürendszer
  • Pompás harcrendszer
  • Szórakoztató, hosszú történet
Ami nem tetszett
  • Sokszor töltöget
  • Unalmas grindolás a vége felé
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)