Hirdetés

Peter Molyneux: Fable 2

|

Szerelem? Úristen, gondolhatják páran: mi ez, a Fable átment brazil szappanoperába?! Szó sincs róla: Peter Molyneux zseniális játékának folytatásában a szerelem, házasság, családalapítás, illetve a háziállataid ragaszkodása új értelmet kapnak…

Hirdetés



„Vajon mi hiányzik a játékokból manapság?” – tette fel a kérdést Peter Molyneux az idei GDC egyik előadásán. A hihetetlen grafika és a döbbenetes animációk már adottak, azonban a legtökéletesebb megjelenítés sem tudja igazán pótolni, ha nem kötődünk eléggé saját karakterünkhöz. A játék hősei közötti érzelmek, illetve maga a szerelem pedig egyfajta módja annak, hogy mi magunk is ragaszkodjunk hősünkhöz – állítja Molyneux.



Fable Sims?
Nem, ne ijedjetek meg, azért nem készül Sims a Fable 2-ből, de az tény, hogy olyan feature-ök is belekerülnek, amelyek a Sims-eket népszerűvé tették. Molyneux legújabb játékában ugyanis férfi, illetve női karaktert is indíthatunk, ezek pedig összeházasodhatnak NPC-kkel, sőt, még gyereket is nevelhetnek. Ha férfi karaktert indítottál, akkor a házastársad terhes lesz, ha pedig nőt, akkor a sajátod, és ilyenkor addig nem mehetsz kalandozni, amíg terhes vagy. (Mondjuk, az érdekelne, hogy akkor mégis mi a rákot csinálsz addig??? Gyesre mész???) Emellett, aki ilyesmire vágyik, az azonos nemű karaktereket is összeházasíthat, (csakúgy, mint a Sims 2-ben) ilyenkor viszont nyílván nem születik gyerek.



Jó kutya!
Az emberek közötti érzelmek mellett Molyneux kidolgozta a háziállatok, illetve konkrétan a kutyád irántad érzett ragaszkodását is. Bár saját állatok más játékokban is szerepeltek már (World of Warcraft, Sims, stb.), de Molyneux sokkal összetettebb mesterséges intelligenciával látja el négylábú társadat. A kutyád a játékban imádni fog és mindet megtesz azért, hogy szolgáljon és biztonságban tudjon.
Először is minden karakternek más és másfajta kutyája lesz. A GDC-s bemutatóban Molyneux egy barnaszőrű kis farokcsóváló és lihegő ölebet mutatott be, amint hősével labdát dobott neki, aminek utána szaladt és visszahozta, de a gurulást, a „halott kutya vagyok” játékot és sok más egyéb trükköt is be lehet tanítani neki. A kutya animációja pedig valami döbbenetes: tényleg elhiszi az ember, hogy egy valódi állat reagál parancsaidra.



Őrző, védő állattárs
Az ebed azonban nemcsak játszadozik veled, hanem nagyon is hatékony társad, aki gyakran megmentheti az életedet, vagy legalábbis segít elintézni a különféle szörnyeket. Például előre küldheted felfedezni a terepet és ugatni fog, ha veszélyt észlel. Megtámadja és ezzel elvonja a figyelmét ellenségeidnek, így könnyebben el tudod őket intézni hátulról, amíg a kutyáddal vannak elfoglalva.


Szép, jó, megható, no de…

… milyen lesz maga a játék, ezeket az új feature-öket leszámítva? Nos, azt sajnos még nem tudhatjuk, de ha ezek az elemek tényleg szerepelnek majd a végleges verzióban, akkor nyílván számíthatunk rá, hogy sok egyéb nagyszerű újítással is megspékeli a mester a folytatást. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak Xbox 360-ra készül a játék, de az alap Fable is megjelent PC-re, úgyhogy több mint valószínű, hogy (talán egy-két évre rá…) a Fable 2-vel is találkoznak azok, akik nem akarják megvásárolni a Microsoft konzolját. Az viszont szinte biztos, hogy ebben az esetben csak Vistán megy majd a Fable 2, ugyanis a Lionheadet megvette anno a Microsoft, és a cég igen erősen és agresszíven igyekszik nyomatni új operációs rendszerét, ezért pedig – legalábbis egyelőre – minden nagyobb PC-s Microsoft játék Vista only…
Ez van srácok: az igazi Fable rajongókat szerintem biztosan nem fogja eltántorítani holmi konzolos, vagy operációs rendszeres akadály kedvencük folytatásától…

Kapcsolódó videó:

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)