Főként olyat, ami alapvetően a kis méretben való élvezhetőség kivitelezéséhez megad minden pozitívumot – nagyon nehéz.
Mégis megpróbálkoztak SEGA mesterék, hogy az amúgy korábban, alapvetően Japánban nagy sikert befutott Phantasy Star Online-t átültessék kedvenc DS-ünkre. Idehaza többnyire egy-két kósza privát szerver szolgálta ki az amúgy nem túl magas igényeket, mert hát ugye a mangásított tematika sokaknak nem jön be, s ezért ellenérzéseket kelthet rögtön a játékostársadalom berkein belül.
Induljon a fejlődés
Tapasztalt, és kevésbé tapasztalt RPG fanek rögvest ráéreznek a játék adta aromára, hiszen a kicsit hosszúra nyúlt be/átvezető intro, s az első komolyabb questek felvétele után egyből kiderül, hogy bizony egy akció-szerepjátékról van szó, kőkeményen hack’n’slash-re kiélezve.
A játék sztorija szerint a vadász kaszthoz tartozunk, olyan vadász mivoltát öltjük magunkra, aki nem vetetette meg korábban a közelharcászati elemeket. Így egyfajta hibridet kapunk, melee- és ranged téren is fejleszthető skillekkel, sőt, varázslásban is otthon lehetünk némi gyakorlat és szintlépés után.
Mondanom sem kell, a karakter fejlődése evidens, ha már RPG, akkor legyen is az igazából. A játékos inventory-ja pont eltalált, mármint a méretet tekintve, igaz, a rengeteg lootolásból származó cucc számára kell is helyet szorítani, jócskán.
A játék szavatosságát alapvetően nem a hét különböző, bejárható és felfedezhető világ biztosítja, hanem a lehetőség arra, hogy régebbi helyszínekre visszatérhessünk. Szükség is lesz rá, hiszen a felvett questek nagy része ide-oda küldözgeti a játékost, ráadásul egyszer sem találkozunk ugyanazzal az ellennel, visszatérve egy korábbi területre.
Instázzunk kézikonzollal?
Jópofa dolog, hogy folyamatosan toborozhatunk magunk mellé kisebb-nagyobb társaságokat, hogy segítsék munkánkat, illetőleg megkönnyítsék küldetéseinket. No persze ne számítsunk nagy instákra, vagy raidekre, tény, hogy mindegyik nagyobb questlánc vagy terület bejárása után szembe találjuk magunkat egy-egy boss-szal, s azok keménykedő segítő seregével. Közel sem lesz egyszerű feladat, én a harmadik ilyen csatározás sikertelensége után feladtam kis időre.
Ha már szóba kerültek a bossfight-ok, meg kell említenem a harc nehézségi fokozatát. Természetesen a sztori elején, amikor még minden kibontakozóban van, alapszintű fegyverekkel alapszintű monsterkavalkádot kell pépesíteni, úgyhogy különösebb taktika, vagy izzó billentyű-stylus kombóra ne számítsunk. Viszont, ahogy átlépegetjük a szinteket, és jönnek sorra a pályák, helyszínek, bizony izzasztóvá tud válni egy-egy támadás és roham. Sajnos ilyenkor szembesülnünk kell a néha kifinomulatlan, és előnytelen kamerakezelés minden hátrányának, ugyanis a kardunkkal történő hadonászás közben sok esetben saját magunk takarjuk ki a több irányból támadó sereget. Nem egyszer azon vettem észre magam, hogy szorgalmasan csapatom az általam becélzott gonosszal, s közben folyamatosan fogyó HP-csíkkal hirtelen az örök vadászmezőkön találtam magam. Ráadásul a kamera elfelejt zoomolni a legvacakabb pillanatokban is, mint például egy sokat számító bossfight – ez bizony eléggé idegesítő tud lenni hosszabb távon.
Az alaptörténet még csak-csak, de a sztori teljes komplexitása sajnos hiányzik, elvarratlan szálakba ütközünk; ugyanakkor végeláthatatlan párbeszédek próbálják elterelni a hiányosságokról a figyelmet. Lezáratlan, vagy befejezetlennek tűnő questsorozatokkal találkozhatunk végig, a játék folyamán.
RPG. MMORPG?
A Phantasy Star Zero alapvető plusz pozitívuma azonban egyértelműen a multiplayerben rejlik, hiszen a hálóra csatlakozva megannyi aktív játékba léphetünk be, ahol sok százan várják azt, hogy a csapatukhoz csatlakozzunk, vagy esetlegesen – bár ez ritka – társulhassanak az általunk levezényelt akcióba. Amint elkezdődik a közös kaland, indulhat a keresgélés a mesés kincsek után, a combos loot-ok pedig minden vérbő kalandjátékost csalogatóan csábíthatnak.
Úgyhogy mindent összevetve a fent leírtakkal egyetemben elmondható, hogy a teszt tárgyát képező játék egy olyan űrt tölt be a DS-univerzumban, amire régóta (mondjuk a zsebkonzol megjelenését alapul véve) szükség volt. Mivel szinte egyeduralkodónak számít jelenleg, ezért nincsen igazán konkurenciája, de ha lesz, alaposan fel kell kötni a gatyát.
