Hirdetés

Phil Spencer megszólalt a Starfield és a Redfall elhalasztása kapcsán

|

Az Xbox első embere is tudja, hogy a játékosok nem fogadták kitörő örömmel a hírt.

Hirdetés

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy jó évet futott 2021-ben a Microsoft videojátékos részlege, mert igaz, hogy csak nyáron lendültek mozgásba a fogaskerekek, végül júliustól december végéig olyan címek láttak napvilágot, mint a Microsoft Flight Simulator konzolos változata, a multiplatform Psychonauts 2, az Age of Empires IV, valamint a Forza Horizon 5 és a Halo Infinite. Sőt, tulajdonképpen a Deathloopnak is e csokorban a helye, ami egy, még a Bethesda felvásárlása előtt megkötött, és a Microsoft által tiszteletben tartott szerződés miatt jelenhetett meg előbb PlayStation 5-re.

Ez a felhozatal nemcsak arra volt jó, hogy a redmondiak behúzzák a legjobb kiadónak kijáró címet a Metacritictől, hanem arra is, hogy lelket öntsön a zöldek rajongóiba, akik úgy érezhették, vége a szűk esztendőknek, innentől dúskálni fognak a játékokban. És valóban, egy darabig úgy tűnt, hogy így is lesz, csak aztán közbejött ez-az, például a történelem.

Hirdetés

A S.T.A.L.K.E.R. 2, amire az Xbox tavaszát akarták felépíteni, már azelőtt decemberre csúszott, hogy Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, most pedig finoman szólva is bizonytalan a sorsa. Itt mutatkozik meg egyébként Spencerék egyik legnagyobb hibája, hajlamosak úgy tenni, mintha egy év csak 5-6 hónapból állna, pedig nem szerencsés féléves vagy még hosszabb üresjáratokat hagyni. Pláne két tucat stúdióval a szárnyaik alatt.

Ezután még abban lehetett bízni, hogy majd megint az év második felét nyomja meg a Microsoft, jönni fog a Starfield, amitől úgy várunk sokat, hogy zavarba ejtően keveset tudunk róla, és a Redfall, amiről még annyi sem derült ki. Csütörtökön aztán mind a Bethesda, mind az Arkane játéka kikerült a 2022-es naptárból, így jelen pillanatban ott tartunk, hogy egyetlen, hivatalosan bejelentett játékot sem tud felmutatni az Xbox erre az évre. Ennek érthető módon nem örül az, aki kizárólag egyetlen platformban/ökoszisztémában képes vagy akar gondolkodni, jelesül a Microsoftéban, és kétséges, hogy Phil Spencer önkritikus tweetje hatására helyrebillent a lelki világa.

"Ezek a döntések súlyosan érintik a játékokon dolgozó fejlesztőket és a rajongóinkat is. Miközben maximálisan támogatom, hogy annyi időt kapjanak a csapatok, amennyi ahhoz kell, hogy nagyszerű játékokat szállíthassanak le, halljuk a visszajelzéseket is. Azt várják tőlünk, hogy minőséget és kiszámíthatóságot nyújtsunk, dolgozni fogunk ahhoz, hogy jobban meg tudjunk felelni ezeknek az elvárásoknak."

Vitán felül rosszul jött ez a Microsoftnak, de hiba lenne párhuzamot vonni a jelenlegi helyzet és a 2017 környéki állapotok között. Akkor tényleg nem volt semmije az Xboxnak a csőben, most viszont nemcsak a Grounded 1.0, a Deahtloop xboxos kiadása, valamint a Forza Motorsport rebootja érhet be még az év vége előtt, hanem potenciálisan több olyan játék is, amelyekről eddig csak pletykákat hallottunk. A halasztás miatt pedig mérget vehetünk rá, hogy az egy hónap múlva esedékes Xbox & Bethesda Showcase során mindent elkövetnek Spencerék, hogy lenyűgözzék a közönséget.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Illetve van még egy eszköz a kezükben, amivel növelhetik a Game Pass előfizetőinek számát akkor is, amikor nem állnak rendelkezésre saját fejlesztésű újdonságok. Csupán az összegnek kell stimmelnie, és biztosan lesz olyan kiadó, amelyik akár AAA kategóriás játékot is hajlandó a premier napján berakni a szolgáltatásba. Miután a Warnerrel tavaly eredményesen együtt tudtak működni a Back 4 Blood megjelenése kapcsán, elképzelhető, hogy idén a kiadó egy másik játékával teszik meg ugyanezt. A Hogwarts Legacy és a Gotham Knights közül inkább az utóbbi bekerülését tartjuk elképzelhetőnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)