Hirdetés

Platform, közkívánatra

|

Csak ezért, mert ilyen jófejek vagyunk, egy tegnapi kérésnek fogunk ma eleget tenni.

Hirdetés

Tegnapi Játéközön.hu ajánlónk során merült fel az igény a lassan tízezredik kommenttel jubiláló timantes barátunktól, hogy ő szívesen látna hasonló, igényes platform játékokat a köznek felajánlva, mai szösszenetünkben. Kérése meghallgattatott, és utánajárva a dolognak egy eddig méltatlanul elfeledett, de csupa jó tulajdonsággal rendelkező fejtörős platformjátékra bukkantam. Neve is csak ennyi, hogy Platform, és legtöbb társával ellentétben nem játékmegosztó portálokon található, hanem saját honlapja van nekije. Két idegen egy különös helyen tér magához. Nem tudják hogy kik ők, hogy hol vannak és hogy kerültek ide. Egy valamiben biztosak: nagyon gyorsan le akarnak lépni innen. Persze egyedül nem megy -tartja a mondás. Az ügyesen felépített pályákat egymást segítve tudnak csak előre haladni. Amíg az egyik pl. a kapcsolót kezeli addig a másik az így irányított mozgó platformon közelít a cél felé. Igaz, a játékot csak egyedül tudjuk játszani. A két rosszul járt emberünk között a szóközzel tudunk váltani, az A,D-vel vagy a nyilakkal mozgunk és a Z-vel ugrunk. Utóbbit akár a falakon is művelhetjük. Csak ajánlani tudom. 

 

platform.jpg

 

És akkor itt van még nekünk a Bubble Spinner, akit PacaGS jóvoltából oszthatok meg most veletek. Sokat nem kell hozzáfűznöm, mert aki kicsit is érdeklődik az PopCap féle casual játékok iránt, annak a kép már mindent elárul. Metodikája nagyban hasonlít az egyik legnépszerűbb Játéközön.hu feltöltéséhez, aki név szerint a Bubble Shooter, csak ez esetben egy csavart is sikerült beletenni. A középen látható nagy golyóhalmaz ugyan is nem rögzített, így az a rálőtt labdától forgásnak indulhat. Az persze baj, ha a legideálisabb célpontunk a szemünk láttára fordít nekünk hátat, de egy jól kiszámított lövéssel, mandinerből még menthető a helyzet. Nem könnyű, ám ugyanakkor szórakoztató. Szóval ezt is ajánlom.

 

bubblespinner.jpg
 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)