Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - hatalmas botrány lett a fizetős ládákból

|

Még csak megszellőztették a játék fejlesztői a mikrotranzakciós modellt, a közösség egy része máris kivágta a hisztit.

Hirdetés

A napokban a Bluehole bejelentette, hogy az augusztusi gamescomon megrendezik az első hivatalos PUBG e-sport bajnokságot. Ezzel egy időben néhány speciális láda is bekerül a játékba, amikbe a Battle Royale film által inspirált kosztümök egyes darabjai kerülnek majd. A ládák nyitásához 2,5 euróért kaphatjuk meg a szükséges kulcsot, a pénzt pedig egyrészt a verseny nyereményalapjába, másrészt különböző jótékonysági szervezetek támogatására fordítják majd a fejlesztők.

A bejelentés óta a Redditezők fele arcon pörög és a fejlesztők vérét követeli. Miért kell mikrotranzakciókkal megmérgezni a játékot, miért ennyire pénzéhes a kiadó, meg egyébként is azt ígérték, hogy csak a megjelenés után vezetik be ezeket a dolgokat. Ez a hozzáállás rengeteg emberre átragadt: akik 4 hónapig maximálisan támogatták a dolgot és folyamatosan azt hangoztatták, hogy mennyire jól áll a PUBG ahhoz képest, hogy Early Access, most azoktól sem hallani mást, csak hogy mennyi a bug, miért használhatatlan ez vagy az, meg egyébként is, mit képzelnek magukról, hogy bármi mással foglalkoznak, mint a hibák kijavításával.

Fontos azonban tisztázni néhány dolgot. Fölösleges azzal vádolni a céget, hogy csak még több pénzt akarnak, a most befolyó bevételeket ugyanis beforgatják a versenybe és a charity-be. Előbb-utóbb mindenképp ebbe az irányba tolódnak majd a kozmetikai cuccok, a CS:GO ládanyitogatós rendszere bizonyított az évek alatt. Szigorúan kozmetikai cuccokról beszélünk, ráadásul nem is egy terepszínű kabátról vagy ghillie-ről, hanem rózsaszín miniszoknyáról meg neonsárga esőkabátról, amik csak hátrányos helyzetbe hozzák majd a viselőjüket, nemhogy előnyhöz juttatnák azokat.

A bejelentés egyébként is egy elég feldúlt időszakban érkezett (emlékeztek a néhány nappal ezelőtti teamkill-balhéra? Sokan még mindig emiatt csapkodják az asztalt), és az is nyilvánvaló, hogy a Bluehole PR-ja nem volt a helyzet magaslatán, kezelhették volna higgadtabban is a helyzetet. De ezzel együtt is úgy érzem, hogy sokan nagyon durván túlkapták az egész szituációt. Most nagyon jól fogy a játék, de nem fognak mindig havi egymilliót eladni belőle, meg egyébként is, ez egy üzlet, nem jótékonysági bankett, a befektetők nyilván eredményeket várnak. A játék nem lett drágább, nincs semmilyen kötelezően megvásárolandó cucc, ha nem költesz pénzt, nem maradsz ki semmiből, legfeljebb egy hupilila melegítőfelsőből.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)