Hirdetés

PlayerUnknown's Battlegrounds - két fontos új funkció bekerül a megjelenésre, egy még késik

|

Holnapután jön a PUBG 1.0-s változata PC-re, és egy sokkal stabilabb, szebb, kidolgozottabb játékot kapunk ezzel, amibe végre érkezik pár alapvető fontosságú funkció is.

Hirdetés

Nagyon jót tesz majd a PUBG-nek az 1.0-s patch, talán nem fog minden tizedik meccs közepén lefagyni, kidobni a tálcára, vagy valami bizarr dolgot művelni. 

Hirdetés

Nem csak a hibajavítások miatt örülhetünk azonban a teljes változatnak, hanem azért is, mert jönnek fontos, hasznos új funkciók, mint a mászás, aminek hiánya érthetetlen volt eddig is.

Emellett végre a megjelenés napjától megnézhetjük, hogyan és honnan ölték meg karakterünket a killcamnek köszönhetően, valamint egy koreai cég, a Minkonet fejlesztését, a 3D visszajátszást is élvezhetjük. Ennek lényege, hogy miközben visszanézzük meccseinket, szabadon mozgathatjuk a kamerát, megvizsgálhatjuk, mit rontottunk el, és tényleg csalt-e az, aki nagyon gyanúsan viselkedett. Meg nyilván arra is jó, hogy a tartalomgyártók kiéljék kreativitásukat. Továbbá lehet más játékok játékát nézni, illetve szabadon, megfigyelőként részt venni az összecsapásokban, aminek lesznek előnyei és hátrányai is, de ezt majd finomhangolják a megjelenés után.

Ugyanakkor sajnos arra, hogy eldönthessük, melyik pályán szeretnénk játszani (Erangel és Miramar a két opció), várnunk kell még. A fejlesztők szerint sokkal nehezebben lehetne meccset találni, ha nem véletlenszerűen dőlne el, melyik pályára kerülnek a játékosok, úgyhogy egyelőre marad a mostani, randomizálós megoldás. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)