Hirdetés

Jön a 4.50-es PlayStation 4 firmware, már jelentkezhetsz a bétára

|

Hamarosan egy nagyobb szoftverfrissítésen esik át a PlayStation 4, aminek az újdonságait hamarosan a játékosok is nagyobb számban próbálhatják ki.

Hirdetés

Az xboxos megoldással ellentétben (ahol folyamatosan letölthetjük a legfrissebb firmware bétaváltozatát, ha beszállunk az erre kitalált programba) a PlayStation 4 esetében mindig külön kell jelezni a szándékot. Hamarosan ismét sor kerül egy ilyen próbakörre, amire mától jelentkezhet bárki.

Ugyan az erről szóló blogposztban nem árulták el, milyen újdonságokat hoz majd a frissítés, azt már tudjuk, hogy a 4.50-es verziószámot kapja - ebből is sejthető, hogy nagy lesz. Annyi derült még ki a legújabb PlayStation 4 firmware bétájáról, hogy február elején indul és egészen a rajt napjáig regisztrálhattok. Ehhez csupán a PSN-azonosítótokat kell megadnotok ezen az oldalon és ha bekerültök, kaptok egy hivatalos értesítő e-mailt is. Legutóbb egyébként a 4.0-s frissítést próbálhattuk ki a megjelenése előtt, ami főleg a PlayStation 4 Próval kapcsolatos frissítéseket és a konzol kezelőfelületének alapos ráncfelvarrását hozta.

Ti milyen újdonságokat látnátok szívesen a PS4 szoftverében?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)