Hirdetés

A Sony vezetője a Microsoftot méltatta

|

A Sony főnöke nagyra becsüli a Microsoftnál dolgozókat. Ilyen világról álmodunk mi is, ahol mindenki szeret mindenkit.

Hirdetés

Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios vezetője a Gl.biz kérdéseire válaszolva tért ki a következő ünnepi időszak nagy csatájára, amit majd a Microsofttal kell megvívniuk. Yoshida japán úriemberhez méltóan rendkívül udvariasan beszélt a nagy vetélytársról, még akkor is, amikor a Microsoft részéről igen szerencsétlenül kommunikált változtatások kerültek szóba.

„Nagyon okos emberek dolgoznak a Microsoftnál. Mindenképp jó dolognak tartom, hogy képesek voltak gyorsan reagálni, és visszavonták jó néhány olyan döntésüket, amelyek népszerűtlennek bizonyultak, pedig ezeken a mérnöki csapatuk már nyilván hosszú hónapok óta dolgozott" - mondta Yoshida.

Yoshida szerint ez a hozzáállás egyértelmű jele annak, hogy a Microsoft egy igazán sikeres és népszerű gépet szeretne letenni az asztalra, és nagy hiba lenne a részükről, ha nem vennék őket komolyan, különösképpen az Egyesült Államokban, ahol a Sony számít a kihívó félnek.

„A többi piac teljesen más: Európában jó ideje erős a jelenlétünk, Japánban pedig még régebbi a történelmünk, ami nagyon sokat számít az üzleti életben: rengeteget segít, ha az emberek saját kellemes emlékeikre asszociálnak egy-egy márkával kapcsolatban" - magyarázta Yoshida.

Szóba került az is, hogy a Sony vezető emberei már nagyon régóta a cégnél vannak, sokan már az első Playstation megjelenésekor is abban a beosztásban voltak, amiben most is dolgoznak, amit sokan a Sony gyengeségeként tarthatnak számon, Yoshida más véleményen van.  „Andrew House-zal, Jack Trettonnal, és még néhány vezetővel már a kezdetektől itt vagyunk. Megéltünk sok szépet, és volt részünk nehézségekben is. Soha nem dolgoztam más cégnél, így nincs összehasonlítási alapom, de azt hiszem jól oldjuk meg a problémákat, nyíltan és őszintén beszélünk egymással." - tette hozzá Yoshida.

A Sony vezér végül arra is kitért, hogy abban látja a cég igazi erejét és a Playstation 20 éves sikerét, hogy a cégnél kiváló csapatmunka folyik, jól ismerik egymást az emberek, és nem félnek hangoztatni saját ötleteiket. 

  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)