Hirdetés

PlayStation Vita - csak az árcsökkentés mentheti meg?

|

Számos forrás utal arra, hogy az amerikaiak hamarosan jóval olcsóbban vásárolhatják majd meg a PlayStation Vita kézikonzolt, ami akár elindíthat egy láncreakciót is.

Hirdetés

A világhálón terjengő pletykák arról tanúskodnak, hogy a Sony szeretne lefaragni a PlayStation Vita árából, ami szükségszerű lépés lenne a kézikonzol eladási adatait figyelembe véve.

A Target névre keresztelt áruház rendkívüli akciót hirdetett, amelynek keretein belül augusztus 18 és 24 között az amerikaiak 199.99 dollárért cserébe beszerezhetnek egy PlayStation Vita példányt, amely változattól függően ötven, sőt, száz dollár megtakarítást jelenthet az eddigi árcédulához viszonyítva.

A Sony legutóbbi pénzügyi jelentése szerint az első negyedévben a PS Vita eladási adatai finoman szólva is siralmasak voltak (egy évvel korábban, de ugyanebben az időszakban 1.4 millió talált gazdára, most csak 600 ezer), ráadásul nem voltak hajlandóak különválasztani a PSP és a PlayStation Vita statisztikáit, tehát ez már kozmetikázott mennyiségek számít. Éppen ezért nem lenne meglepő, ha a cég egy világszintű árcsökkentést tervezne a háttérben és a fenti, amerikai példa ennek az előszelét jelentené.

Ti vennétek PS Vitát, ha olcsóbb lenne?

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)