Hirdetés

Prey - ilyen dallamokra parázhatunk majd

|

Vérpezsdítő volt, ahogy a Doomban brutális zenére zúzhattunk. Noha a Bethesda új játéka más stílust üt meg, viszont ugyanaz a zeneszerző felelt a Prey zenéiért is. Ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen munkát végzett, most belehallgathatsz az albumba.

Hirdetés

Sajnos tesztpéldányok híján egyelőre nem tudtuk lecsekkolni, hogyan sikerült az Arkane Studios újdonsága, viszont a soundtrackbe belehallgathatunk a megjelenés előtt. 

Hirdetés

A Dishonored 2 PC-s verziójának rajtja nem volt éppen zökkenőmentes, azonban a stúdió azt ígéri, hogy a Prey esetében már nem lesznek gondok (hogy biztosan fusson is a játék, nézzétek át a korábban bejelentett gépigényt). Addig is, míg pár nap múlva belecsöppenhetünk Morgan Yu horrorisztikus űrkalandjába, érdemes a Prey zenei albumával nyugtatni az idegeinket (vagy éppen felkorbácsolni a kíváncsiságunkat). A komponálásért ugyanaz a Mick Gordon felelt, aki a Doom és a Wolfenstein: The New Order kapcsán is emlékezeteset alkotott. Persze az alábbi szerzemények mások, inkább a félelem és a feszültség jellemző rájuk, ahogy a játék stílusához illik: 

A Prey május 5-én várható PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)