Hirdetés

Problémás az Elden Ring PC-s változata, a kiadó elnézést kért

|

A Bandai Namco továbbá azt is felvázolta, milyen változásokra számíthatunk a jövőben.

Hirdetés

Nagy várakozás előzte meg az Elden Ring megjelenését, és eddig úgy tűnik, hogy a játékosok túlnyomó része elégedett is azzal, amit letett az asztalra a FromSoftware csapata. A tesztek alapján a játék jól fut konzolokon, azonban PC-s fronton sajnos már közel sem ilyen fényes a helyzet. Sok panasz érkezett a játék teljesítményére és olyan technikai hibára, ami alaposan megnehezíti a játék élvezetét. A kiadó viszont gyorsan reagált, és máris javításokat lengetett be.

A Bandai Namco egy hivatalos bejegyzésben ismerte el a problémák létezését, majd elnézést kért a kellemetlenségekért. Ezt követően egy listába szedve tudatta velünk, hogy mely elemeket fogják megvizsgálni. Gond van például az egér érzékenységével, amit egy patch formájában fognak helyrerakni a közeljövőben. Szintén javításra kerülhet az a probléma is nemsokára, hogy az Easy Anti-Cheat nem indul el, ha egy Steam-fiók neve kétbites karakterekre van beállítva.

Hirdetés

A teljesítménybeli hibák kapcsán arról írt a kiadó, hogy folyamatosan igyekeznek javítani a dolgokat, hogy kényelmesen lehessen játszani. PC-n egyébként nem árthat frissíteni a videokártya driverét a legújabb verzióra, mert ez tényleg segíthet a problémák megoldásában.

Szóba került még az is, hogy PS5-ön nem ment rendesen a játék, és elvileg ennek kapcsán is hoz majd egy patchet a csapat. Addig is javasolt a menüben lévő gombot használva kilépni a játékból, mert akkor tényleg megtörténik a mentés, viszont ha váratlanul kikapcsolódik vagy alvó állapotba kerül a konzol, akkor kellemetlen meglepetés is érhet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)