Hirdetés

A PUBG-t és sok más, népszerű online játékot is betiltott Kína

|

Köztük van továbbá a Fortnite és a H1Z1, de veszélyben van az Overwatch is.

Hirdetés

A hónap elején a kínai kormány létrehozta az Online Ethics Review Comittee névre hallgató bizottságot, amelynek feladata az, hogy felülvizsgálja az országban elérhető online játékokat és megállapítsák, hogy azok sértik-e Kína közösségi és etikai szabályait. A húsz népszerű címből, amiket először megvizsgáltak tizenegyben kifogásolható tartalmakat talált a bizottság és változtatásokat követelnek, a maradék kilencet pedig úgy tűnik, hogy betiltották. 

Hirdetés

A bizottság olyan játékoknál igényelt korrekciókat, mint a League of Legends, az Overwatch, a Diablo és a World of Warcraft - a Riot MOBA-ja egy reddites forrás alapján például túl sokat mutat meg a női karakterekből és a chatszobával sem voltak megelégedve, de ez utóbbit kifogásolták a Blizzard játékai esetében is, kiegészítve azzal, hogy a vállalat FPS-ében "a játék vizuális elemei nem megfelelő értékeket reklámoznak", a Diablo küldetéseiben pedig van csalás (mármint valaki rászedése). 

Sok világszerte népszerű játék azonban nem úszta meg figyelmeztetéssel, leginkább a battle royale műfaj képviselői szenvedhetnek a következményektől: érintett a PUBG, a Fortnite, a H1Z1 és a Ring of Elysium is, amelyeket a vér és erőszak miatt bannoltak, de ez vonatkozik a Paladinsra is. A helyzettel kapcsolatban több sajtóképviselő is megkereste az érintett stúdiókat, amint reagálnak a helyzetre, azonnal jelezzük nektek. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)